Egy TikTokker miatt kitört az uborkaválság Izlandon

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Annyira népszerűek lettek egy kanadai srác uborkasalis videói a TikTokon, hogy Izlandon már szinte hiánycikk lett a kígyóuborka. Egyébként teljesen érthetetlen, miért pörgött rá az internet a piszok egyszerű receptre. Hiszen csak felkarikázott uborka, fokhagyma, némi ecet, szójaszósz és szezámolaj kell hozzá. Ezek a hozzávalók a legtöbb átlagos nyugat-európai és amerikai háztartásban megtalálhatók.

Mégis annyira sokan akarták miatta újra felfedezni a világ egyik legunalmasabb zöldségét, hogy Izlandon megkétszereződött az igény az ubira a boltokban. Erre pedig nem voltak felkészülve a sziget zöldségtermesztői, így sok helyen nem is lehet most beszerezni uborkát. De izlandi szakértők azt remélik, hogy néhány napon belül rendeződhet a helyzet.

A helyi áruházak egyébként arról is beszámoltak, hogy a recept többi hozzávalójából is jóval több fogy, mint eddig.

A kanadai srác, Logan Moffitt pedig nem áll le, július óta szinte minden nap megoszt követőivel egy új receptet. A videóinak kezdő mondata pedig szinte szállóige lett. „Néha csak meg kell enni egy egész uborkát” – ez hangzik el tőle minden alkalommal. A híressé vált első videó után már mindennel is keverte az ubit, volt már krémsajtos, avokádós, sőt, füstölt lazacos uborkasalátája is. Moffitt, akit egyébként azóta csak Cucumber Guy-nak, vagyis Uborka Srácnak hívnak, lassan eléri a hatmillió követőt is.

Nekünk is van menő ubisalink, csak ez kevésbé lett népszerű Izlandon. Kép: Pixabay

Az izlandi gazdák szövetségének elnöke egyébként nem hiszi, hogy csak a TikTok tehet az uborkaválságról. Sok helyi termelőnél már lement az idei uborkaszezon, a második vetésnél pedig még csak most indul be az uborkák érése. Az iskolakezdés pedig amúgy is megnöveli a vásárlókedvet, és nemcsak az uborkákból, hanem más zöldségből is több fogy az átlagnál. Az elnök elmondta azt is, hogy ha a trend 1-2 hónappal korábban, a főszezonban robban be, azt meg se érezték volna a vásárlók.

Izlandon egyébként 393 ezer ember él. És évente nagyjából hatmillió uborka terem. Az izlandiak nagyon büszkék arra, hogy friss áruval szinte teljesen el tudják magukat látni. Pedig a szigetországban elég gyakoriak a szélsőséges időjárási körülmények. Termőföld pedig gyakorlatilag nincs: az uborkákat, ahogy minden mást, üvegházakban nevelik. (bbc.com)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield

Nem kell szerénykedni.

Jó reggelt!

Szuper lenne, ha kisütne a nap, de nem fog. Innen szép nyerni!