Szombaton várnak a villamosok Ferencvárosban!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Idei utolsó nyílt napját a ferencvárosi villamos-kocsiszínben tartja a Budapesti Közlekedési Vállalat. Október 19-én, szombaton be lehet menni a remízbe, ahol minden érdekességet megmutatnak az érdeklődőknek. Régi és új villamosok, a működésükhöz szükséges berendezések várják a látogatókat, a kisebb gyerekeket pedig egy játszóbusz.

A villamosvezetést is ki lehet próbálni, de sajnos csak 18 év felettieknek. Ott lesznek a Muki tehervillamosok is, amelyekről korábban meséltünk, és ma már ritkán láthatók.

A kocsiszín a Könyves Kálmán út 7. szám alatt található, ahova az 1-es villamossal lehet eljutni. A Mester utca Ferenc körúti végétől egy régi járgány is közlekedik majd a remízhez, R30-as jelzéssel.

Ez a jó öreg MUV villamos lesz a különjárat.

A csoportos programokra itt lehet előzetesen feliratkozni, de a helyszínen is csatlakozhattok.

Budapest a villamosok fővárosa. Évente több mint 400 millió utast szállítanak a sárga kocsik. A hálózat hatalmasnak számít Európában és a világon is.

(Képek és forrás: BKV)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hiába küldené el az új kormány, Sulyok Tamás maradna köztársasági elnök

Sulyok Tamás május 31-ig kapott időt arra, hogy lemondjon. Utána az új parlament elmozdíthatja a helyéről.

Középkori füzetet találtak egy régi vécében

Nyolcszáz évig rejtőzött a sárban egy különleges kézirat.

Kázmér és Huba

Gyanús szabálykövetés!