A 21.század legnagyobb popsztárjának választották Beyoncét

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A Billboard magazin szerkesztősége szavazott arról, hogy ki volt az az előadó, aki a legnagyobb hatással volt a 21. századi popzenére és popkultúrára. A győztes Beyoncé lett, és azzal indokolták, hogy ő az, akihez a többi popsztárt mérik.

Beyoncé valóban arról ismert, hogy ritkán ismétli önmagát és folyamatosan halad a korral, ami a vizuális és zenei világát illeti. Ő a valaha volt legtöbb Grammy-díjat nyert előadó is. 32 szobrocskája van. Ez idén még növekedhet, mert a Cowboy Carter című albumával további 11 jelölést szerzett.

A 43 éves Benyoncé Knowles egyébként R&B énekes és dalszerző. A 90-es években robbant be a Destiny’s Child formációval. Első szólóalbuma még 2003-ban jelent meg, a Crazy in Love című dal pedig minden idők egyik legsikeresebbje lett. Bár a Destiny’s Child már feloszlott, a másik két taggal, Kelly Rowlanddel és Michelle Williamsszel a mai napig szinte testvéri viszonyban vannak.

Beyoncé nem lett időszakos előadó, máig ontja magából a slágereket. Világszerte 75 millió albumot adott el.

Forrás: Wikipédia
Forrás: Wikipédia

Az énekesnőről már kurzust is bejelentettek a Yale Egyetemen, ahol az afroamerikaiak történetét az ő munkásságán keresztül mutatják majd be. A képzés célja az, hogy ismertessék, hogy a kultúra hogyan szolgálhat menedékként a kirekesztett emberek és kisebbségek számára. Beyoncét ezen kívül a feminizmus (ami a nők egyenlő jogaiért való küzdelem) élharcosaként, példájaként is emlegetik.

(Kiemelt kép: Youtube)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Megalkották az Addams Familyből ismert Izé robotváltozatát

Egy svájci kutatócsoport különleges szerkezetet készített, amely az ujjait használja lábak helyett.

Jó reggelt!

Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat!

Sok a munkanélküli, fogy a magyar, és még a mohát is lopják – híradó

Viszont újra itt a Kutatók éjszakája, és hat cuki pampanyúl.