Most is szóltak a szirénák szilveszterkor

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Ahogy tavalyi utolsó cikkünkben írtuk, a tűzijátékok és a petárdák veszélyes szerkezetek. Minden évben munkát adnak a mentőknek és a tűzoltóknak is. Most sem volt ez másképp.

A tűzoltóság 45 esetben vonult ki rakéták okozta tüzekhez. Égtek tőlük konyhák, lakóházak, autók és bozót, meg egy csomó kuka.

A mentőknek 18 alkalommal volt dolguk pirotechnikai eszközök miatti balesetekkel. A robbanószerek főleg kéz-, szem- vagy arcsérüléseket okoztak.

Egy halálos eset is történt Hajdú-Bihar megyében. Itt olyan rakétával próbálkozott az áldozat, amit legálisan csak vizsgával rendelkező szakember kezelhet. Az eszköz olyan súlyos sérülést okozott, hogy nem tudták megmenteni a sérült életét.

A mentőknek emellett közúti baleseteknél is helyt kellett állniuk, és sok munkát adtak az alkoholmérgezések is. 215 embert vittek kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt, és ebből 29-en kiskorúak voltak. (HVG)

(Kép: Szigetmonostori Önkéntes Tűzoltó Egyesület)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kötcsén kakaskodtak a pártok

Ki a kiskakas, és ki a török császár?

A hét műtárgya: az űrhajós a katedrálison

Sokak szerint ez egy újabb bizonyíték az idegenek létezésére.

Vannak, akiket jobban szeretnek csípni a szúnyogok, mint másokat

Iszonyú bosszantó, ha egy helyen vagy a barátoddal, de csak téged „esznek meg” a szúnyogok, a barátodat alig kóstolgatják.