Mégis velünk marad az évi két óraátállítás

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Az Európai Bizottság visszavonta azt a hét évvel ezelőtt indított tervezetet, amely szerint az unióban eltörölnék az évi két óraátállítást.

Idén a nyári időszámítás kezdete március 30. vasárnap. Hajnalban 2 órakor 3 órára kell előrehúzni az órát. A téli időszámítás pedig október 26-án kezdődik, ott 3-ról 2-re kell visszahúzni a vekkert.

Az óraátállításnak többek között gazdasági, praktikus okai vannak, például nyáron később kell felkapcsolni a villanyt. De hátrányokkal is jár. Az emberi szervezetet nagyon meg tudja viselni, hogy megzavarják a biológiai óráját. Ez az óra hatással van az anyagcserénkre, a vérkeringésünkre és az immunrendszerünkre. A belső óránk viszont nem tud rögtön alkalmazkodni az alvási szokásaink változásához, ezért az némi zűrzavart okoz a szervezetünkben.

Fotó: Unsplash

Az EB épp ezért kezdte el tárgyalni az ügyet, de valószínűleg ejtik az egészet. Ennek az az oka, hogy máig nem tudnak megállapodni arról a tagállamok, hogy melyik időszámításra álljanak át, a nyárira vagy a télire.

Egészségügyi problémák egyébként leginkább a nyári időszámítás kezdeténél jelentkeznek. Hiszen ha kimarad egy óra alvás, dekoncentráltak és levertek vagyunk. A téli átállás főleg az időseket, a gyerekeket és a betegeket viselik meg, mivel az ő szervezetük még nehezebben alkalmazkodik az átálláshoz. Amíg a külső és a belső óránk újra egyszerre kezd járni, 4-14 nap is eltelhet. De egyénenként eltér, hogy kit mennyire visel meg az évi kétszeri átállás.

(hvg.hu, Házipatika, Webbeteg)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Napelemes léghajó repült napokig az égben

Egy különleges, napelemes léghajó 12 napon át repült nagyon magasan.

Ők a Tisza-kormány miniszterei – 2. rész: környezetvédelem és mindenféle gazdaság

Ők vezetik majd a környezetvédelmi-, a közlekedési-, a gazdasági-, és a pénzügyminisztériumot, továbbá az agrárgazdaságot és a szociális minisztériumot.

Anne Hathaway színésznőt választották idén „a világ legszebb nőjének”

 Az Oscar-díjas színésznő szerint az igazi szépség nem a tökéletességről, hanem az önelfogadásról szól.