Ez lehetett a világ legdrágább hasmenése

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Húszezer eurós, azaz több mint nyolcmillió forintos büntetést kapott a Forma-1 Japán Nagydíja után Carlos Sainz. A Williams Racing spanyol pilótájának „bűne” az volt, hogy késve érkezett meg a versenyt nyitó japán himnuszra. A himnuszokat negyed órával a futam kezdete előtt adják le, ezt a versenyzőknek a rajtrács elején felsorakozva kötelező végighallgatni. Ez a Forma-1 protokolljának része, néhány éve vezették be. Azért, hogy „ösztönözzék” a versenyzőket erre, komoly pénzbírsággal jár, ha valaki nem áll fel a himnuszra.

Carlos Sainz. Kép: Facebook/Carlos Sainz

A Japán Nagydíjon, Suzukában nem jelent meg időben Sainz. Ahogy a büntetésről szóló jegyzőkönyvből kiderül, komoly oka volt a késésre, mondhatni sürgős dolga akadt. Orvosi igazolása is volt arról, hogy gyomorpanaszai voltak, ennek ellenére kiszabták rá a büntetést. Igaz, nem az ilyenkor szokásos hatvanezer eurót kell befizetnie, „csak” húszat. Ráadásul ennek a felét is felfüggesztették, ezt csak akkor kell befizetnie, ha még egyszer lekési a himnuszt. Viszont így is tízezer euróba került Carlos Sainz hasmenése.

És ha már a kaki és a Forma-1…

A 2006-os Brazil Nagydíjon a Ferraritól visszavonuló legendát, Michael Schumachert búcsúztatták. Olyan vendégek vettek részt az ünnepségen, mint például Pelé, a brazilok focista legendája. Egy pilóta hiányzott a rajtrácsról: a finn Kimi Räikkönen. Amikor az egyik riporter kérdőre vonta, hogy hol volt, megszületett az azóta szállóigévé vált legendás válasz: „Éppen kakiltam.”

Räikkönen ezt még megúszta büntetés nélkül, azóta már a csúnya beszédért és a késésekért is komoly pénzbírságot kell fizetniük a Forma-1 versenyzőinek. (racingline.hu)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jó reggelt!

Tényleg létezik egy ördögi hely?

Hatujjú ukrán elnök, kutyapártos vécépapírrablás – híradó

Továbbá: új Medián-felmérés és egy hősies kutyamentés.