Egy 10 éves brit fiú nyerte meg a sirályutánzó versenyt

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Létezik egy verseny Belgiumban, mégpedig az EC Gull Screeching, ahol a sirály károgó hangjait kell utánozni. Milyen pompás!

Az idei győztes a tavalyi volt, vagyis egy Cooper nevű brit fiú, aki ezzel megvédte európai címét. Idén azonban komoly versenytársa akadt a mezőnyben, mégpedig a hétéves húga, Shelby.

Cooper és Shelby családja a BBC-nek arról beszélt, hogy a verseny nagyon kemény, minden résztvevő ügyes. És úgy fest, jövőre Shelby veszi át a címet a bátyjától.

A verseny résztvevőit egy szakértői és tengeri biológusokból álló zsűri értékeli aszerint, hogy mennyire jól utánozzák a sirályokat. Így zajlik egy bajnokság:

A verseny célja, hogy az emberek közelebb kerüljenek a sirályokhoz, akiket sokan kifejezetten bosszantónak tartanak.

Az öt zsűritag összesen 20-20 pontot adhat, amelyből 5 pontot a versenyzők öltözékére és mozgására, 15 pontot pedig arra kapnak, hogy mennyire tudják utánozni a sirályok hangját.

Idén Cooper 100 pontból 87-et kapott, Shelby pedig 81 pontot.

(BBC)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Birkakaka miatt kellett elhalasztani egy focimeccset Angliában

A csapat menedzsere is beállt lapátolni a pályára szabadult birkák után.

Elhunyt Jane Goodall, a világ egyik legemberségesebb tudósa

Bebizonyította, hogy az emberek nem sokkal különbek az állatoknál.

Ő az első AI-generált színész Hollywoodban

A színészek tiltakoznak, szerintük a jelenség tönkre teheti a filmipart.