Ki is volt az első női mentőápoló?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Az Országos Mentőszolgálatnál 2017 óta érvényes az a szabály, hogy nők is dolgozhatnak mentőápolóként és gépkocsivezetőként. Eddig csak a férfiak végezhettek ilyen munkát, a nők orvosként és mentőtisztként szolgálhattak.

De volt ám élet 2017 előtt is! Néhány hónapja egy mentős egy eseményen szóba elegyedett egy nővel. A nő arról számolt be, hogy az idős édesanyja hosszú évekkel ezelőtt mentőápolóként szolgált a Központi Mentőállomáson.

Fotó: OMSZ

A mentőszolgálat fel is vette a kapcsolatot a 92 éves Zabó Jánosné Rózsival. Kiderült, hogy 1951-ben, vagyis 74 évvel ezelőtt 4 kolléganőjével együtt valóban részt vett egy mentőápolókat képző programon. Utána három évig dolgozhatott a kivonuló mentősök ápolójaként. Zabó Jánosné beleszeretett az életmentő hivatásba, 1954-ben azonban eltörölték a programot. Az akkor már húszfős női mentőápoló csoportot más munkakörbe helyezték át, például kórházi nővérnek.

Az akkori vezetőség azért döntött így, mert úgy látták, a társadalom még nem áll készen arra, hogy elfogadja a nőket ebben a különösen megterhelő munkakörben, annak ellenére is, hogy a női mentősök helytállása semmiben sem tért el férfi kollegáikétól.

Az idei Mentők napján díjátadó ünnepséget szerveztek, ahol Zabó Jánosné díszvendégként vett részt. Az egyik első női mentőápolót hosszú tapssal ünnepelték a kollégái.

Fotó: OMSZ

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Klarinétozott agyműtét közben egy brit nő

Csak egy vicces címnek tűnik, pedig tényleg megtörtént.

Kispolgár-zenesuli 5. rész: A magyar beat születése

A hatvanas évek elején előbb az angol és amerikai előadók dalait utánozták, de hamarosan saját számokat is írtak a magyar zenészek. Rájöttek, hogy magyar szöveggel is működik a beat.

Újabb rekordot döntött a világ leggyorsabb vonata

452 kilométeres sebességgel száguldott.