Versben nyitotta meg Varró Dani a könyvhetet

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Múlt héten, mint minden évben ilyentájt, négy napon át a könyveké volt a főszerep Budapesten és több nagyvárosban. Most volt ugyanis a 96. Ünnepi Könyvhét. Itt mutatták be a könyvkiadók a legújabb köteteiket, amelyeket kedvezménnyel lehetett megvenni. Ezek között most is sok gyerek- és ifjúsági kiadványt is lehetett találni. És lehetett találkozni írókkal, költőkkel, lehetett kérni tőlük aláírást is.

A szegedi rendezvényt sok gyerek kedvenc költője, a Túl a Maszat-hegyen alkotója, Varró Dániel nyitotta meg, méghozzá versben. Később ki is rakta az Facebook-oldalára a költeményét.

Ebben nagyon jól és viccesen összefoglalja, miért is jó dolog a könyv.

Úgy kezdi, hogy

„Tisztelt ünneplő közönség, könyveket szerető hölgyek és urak és gyerekek!
És mindenki más, ki csak erre járt éppen és nem oldott azonnal kereket,
Noha talán a térre csak fagyiért, és nem a könyvújdonságokért özönlött,
A 96. Ünnepi Könyvhéten mindenkit örömmel köszöntök.

Nem tudom, hogy feltűnt-e már az a némileg szokatlan körülmény Önöknek,
Hogy a beszédem lüktető ritmusú és benne helyenként rímek is zönögnek.
Csak remélni tudom, hogy az, hogy egy költő egy verset mond megnyitó beszédül,
Az nem sokkol annyira senkit, hogy ettől a műanyag székéről leszédül.”

Majd azzal folytatja, hogy könyveket jött most dicsérni, amiket pedig sokan temetnek manapság. Ezután felsorol egy csomó olyan dolgot, ami könyvek nélkül nem működne.

Például nem lehetne vele lecsapni szúnyogokat, nem lehetne kitámasztani a diavetítőt, nem tudnának a gyerekek jó bunkikat építeni. Sőt, a nagyobbaknak a randizásban is segít a könyv, pontosabban a „könyvkölcsönadás mint szerelmi praktika”, és így tovább.

Végül így fejezi be a verset:

„Ha nem lenne könyv, akkor nemcsak az élet, a tér is most üresnek tűnne, mert
Ha nem lenne könyv, akkor ezen az ünnepen nem lenne jelen az ünnepelt.
Most nem venne körül itt sok szép új regény és zsebkönyv és album és lexikon,
És nem mondhatnám, hogy a 96. Ünnepi Könyvhetet megnyitom.”

Itt tudjátok az egész verset elolvasni.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Még mindig harcban áll Irán és Izrael, harminc éve nem látott árvaszúnyog-rajzás a Balatonon – híradó

Jön a Budapest Büszkeség menete, ne üljünk törékeny, kristályokkal kirakott székre.

Munkák, amiket teljesen átvehet a mesterséges intelligencia

Ma már nem érdemes például honlapkészítőnek tanulni.