Új lyuk keletkezett a Yellowstone Nemzeti Parkban, krémszínű víz folyik benne

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Idén áprilisban egy geológusokból álló csapat felfedezett egy új medencét a Yellowstone „legforróbb, legrégebbi” termálterületén. Termálnak a mélyből feltörő, meleg vizű forrásokat nevezzük. Ezért is emlegetjük a melegvizes fürdőket termálként.

Az új tavacska körülbelül 4 méter átmérőjű, 30 centi mély és 43 Celsius-fokos vízzel van tele, aminek krémszíne van. A kutatók a környéken finom porral borított sziklákat találtak, ami arra utal, hogy a lyukat hidrotermikus robbanás nyitotta meg.

Az új tavacska. Fotó: USGS

Ezek a földalatti robbanások akkor következnek be, amikor a felszín alatt rekedt forró víz a nyomás segítségével áttöri a fölötte lévő talajt. A robbanásokat az évszakok közötti átmenet, de a szeizmikus aktivitás is elindíthatja.

A Yellowstone-ban nem ritkák az így keletkezett lyukak, a tájban újabb és újabb képződmények bukkannak fel. Már az is kiderült, hogy a mostani mikor jött létre. A műholdas felvételeken tavaly decemberben még nem volt ott, de január elejére már egy kis mélyedés igen. Február közepére a tó megtelt meleg vízzel és felvette a mai formáját.

A Yellowstone egy másik híres tavát már bemutattuk. A szivárványszínben pompázó tó régen teljesen kék volt, mostanra a rengeteg szemét miatt változott meg a színe.

(IFL Science)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Az ausztrálok csak 16 év fölött regisztrálhatnak a YouTube-ra

A kormány a védelmüket szolgálná a döntéssel.

Jó reggelt!

Édes világnapot ünneplünk ma.