Botrány lett az egyik Sziget Fesztiválra tervezett koncertből

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Több mint 150 magyar művész és zenész tiltakozik az ellen, hogy fellépjen a Sziget Fesztiválon a Kneecap. Az ír együttes hónapok óta szerepel a hírekben, ugyanis a tagjai már több Izrael-ellenes, és iszlamista terroristákat éltető megjegyzést is tettek.

Július elején már többen is kérték a fesztivált, hogy ne hívja meg előadóként a rapegyüttest. Akkor a Sziget úgy reagált, hogy a színpad a művészé, a szólásszabadság terepe, és hogy az úgynevezett cancel culture nem megoldás a problémára. A cancel culture vagyis eltörléskultúra folyamata nagyjából úgy írható le, hogy valakivel megszakítják a kapcsolatot a szakmai körök, mert szerintük bántó vagy vállalhatatlan dolgot tett vagy mondott.

A magyar művészek friss levelükben megjegyzik, hogy elfogadhatatlannak tartják és tiltakoznak, hogy a befogadás és a véleményszabadság hamis álcája mögé bújva a Sziget meghív egy olyan zenekart, amelynek értékrendje teljesen ellentétes azzal, amit a fesztivál évtizedek óta képvisel (a szabadságot és a békét).

A nagyszínpad a fesztiválon 2008-ban. Fotó: Csatári Bence/Wikipedia

A tiltakozók megjegyzik: a rapper csapat nem a palesztin nép jogaiért küzd, hanem a terrorszervezetek mellett áll. Emlékeztettek, hogy két évvel ezelőtt, amikor az Izrael elleni terrortámadás során rengeteg ember vesztette életét, akkor a Kneecap már másnap éltette a gyilkos támadást. Az egyik tag ellen nemrég vádat emeltek terrorcselekmény miatt.

A szervezőknek szóló nyílt levelet aláírta többek között Nemes Jeles László Oscar-díjas rendező és filmjének sztárja, Röhrig Géza, Medveczky Balázs, Szalóki Ági, Presser Gábor, Spiró György, Parti Nagy Lajos, Hegyi Barbara és Geszti Péter.

A művészek leszögezték, hogy a hazai művésztársadalom sokszínű, sokszor vannak vitáik, de abban egyetértenek, hogy az uszításnak és a gyűlöletbeszédnek nincs helye köztük. A Kneecap koncertjeit már több nagy fesztiválon is lemondták. A koncert miatt már Bóka János európai ügyekért felelős miniszter is írt a Sziget szervezőinek.

(Forrás: 24.hu/Telex)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kázmér és Huba

Kísérleti szörnytan.

Jó reggelt!

Az erő legyen veletek a hét utolsó tanítási napján!

Leó pápánál járt Magyar Péter, Szoboszlai Dominik a maximumot ígéri pénteken – híradó

Visszatér a Népszabadság, megdöbbent Krasznahorkai László. Ez volt a csütörtök.