Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Forróság lesz ma is, sőt ma pláne: 35 fok is lehet délután. Ugyanakkor este még eshet valami. Minden Lőrincnek, Dánielnek és Daniellának remek napot kívánunk!

Éppen száz éve, 1925-ben egy John Scopes nevű amerikai biológiatanárt száz dollárra büntettek, amiért az evolúció elméletét tanította a diákjainak. Ott akkor ezt tiltotta a törvény, mégpedig azért, mert az evolúció ellentmond a Biblia szó szerinti értelmezésének. Ezen szerencsére túl vagyunk, de cserébe még mindig veszekedhetünk azon, megbolondulnak-e a gyerekek, ha megtudják, hogy léteznek melegek. Erről is írunk ma, lesz hozzá egy megdöbbentő videó is.

Nemrég írtunk az undi szokásokról, és többen kértétek, hogy folytassuk. Márpedig a sajtószabadságnál csak egyvalaki erősebb: a kedves olvasó. Tehát ma további gusztustalanságok várhatók, és még az is kiderül, hogy van, aki valamiért élvezi, ha kibökked. Így mondták Székelyföldön, amikor az ember annyira undorodik, hogy a gyomra is felfordul. Este híradó, addig meg űrhajózás és mindenféle érdekességek. Maradjatok velünk!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield

Miért mondja?

Jó reggelt!

Szülinapot ünnepel az egyik legjobb kortárs brit színész.