Múltkor, a zacskómentes világnapon már írtunk nektek a mikroműanyagokról. Vagyis azokról az öt milliméternél kisebb, pici műanyagdarabokról, amelyek megtalálhatók a vízben, a gyümölcsökben, zöldségekben, az állatokban és már bennünk is.
Ezek többféle módon érkeznek meg hozzánk: egyrészt a nagyobb, műanyagból készült tárgyak, csomagolások aprózódnak, bomlanak valamennyit, az apró részek pedig útra kelnek. Másrészt sok termékhez, például a ruhákhoz, vagy a kozmetikai szerekhez szándékosan adnak műanyagokat.
A mikroműanyagokat nem kutatják túl régóta a tudósok. A kifejezés is csak 2004-ben született, amikor egy tengerkutató rizsszem méretű műanyagdarabok egész halmát találta meg a vízpartokon. Az azt követő években az egész világon találtak mikroműanyagokat a Mariana-árok fenekétől a Mount Everest csúcsáig. 2014-ben még csak 20 olyan tudományos cikk jelent meg, amelyben a mikroműanyag kulcsszóként szerepelt, 2024-ben már 6000.
Hogy hat ez ránk?
Bonyolult folyamat megállapítani, hogy milyen károkat okoznak az apró műanyagok az emberi egészségnek. A műanyag maga földgázból és kőolajból készül, tehát már a gyártása is nagyon környezetszennyező, a bennük található kémiai adalékok és vegyi anyagok pedig mérgezőek lehetnek. Ezekről ismert, hogy rákot, termékenységi problémákat és anyagcsere-zavarokat okozhatnak. A tudósok becslései szerint 8–10 millió tonna műanyag van az óceánokban, és ennek egy részét a halak és más vadon élő állatok fogyasztják.
A kutatók már az emberi test szinte minden részében találtak mikroműanyagot, például a szívben, a májban, a vesében, de még az anyatejben is. Ahhoz nem kell orvosi diploma, hogy tudjuk, ezeken a helyeken egyáltalán nem kéne műanyagoknak lenniük. Egyelőre viszont nem tudni, hogy a részecskék pontosan milyen egészségügyi problémákat okoznak az emberekben. Egy részük valószínűleg semmit, mert nem lép kölcsönhatásba a testtel, csak ott van.
Néhány tudós már talált összefüggést a műanyagok és a rossz egészségi állapot között, beleértve a szív- és érrendszeri betegségeket. A kutatást nehezíti, hogy nincs egyetlen mikroműanyag. Ezek a részecskék különböző méretűek, alakúak és összetételűek, ezért mindegyikük másképp hat a sejtekre és a szövetekre.
Mit mondanak az állatkísérletek?
Állatokat egyelőre többször vizsgáltak. Egy amerikai neurológus, Jaime Ross megnézte hogyan befolyásolja az egerek gondolkodással kapcsolatos képességeit, ha az ivóvizüket apró műanyagdarabokkal szennyezik. Mindössze három hét kellett hozzá, hogy a részecskék bejussanak az egerek agyába (és a testük más részeibe is). Miután a kutatók rengeteg tesztet végeztek, felfedezték, hogy az egerek a szellemi hanyatlás jeleit mutatták.
Itt is fontos tényező volt, hogy nincs egyféle mikroműanyag. Míg a tudósok „tiszta” részecskéket használtak (amelyek nem tartalmaztak vegyi anyagokat, baktériumokat vagy vírusokat), addig a környezetből felvett mikroműanyagok már „koszosan” érkeznek hozzánk. De az egerekben a tiszta részecskék jelenléte is negatív hatásokat váltott ki. Ez azzal magyarázható, hogy ha az immunrendszerünk idegen anyagot érzékel, akkor gyulladás indulhat el a szervezetünkben.
Arról már a zacskóknál is írtunk, hogy a műanyagot nem lehet teljesen kiirtani a világból, hiszen például az egészségügyi vagy a tudományos területen nagy szükség van rájuk. Ami azt illeti, a mikroműanyagoktól sem nagyon tudjuk megvédeni magunkat. Hogy kevésbé legyünk kitéve a műanyagoknak, az elsősorban a kormányok és a vállalatok felelőssége lenne. Például a hatóságok előírhatnák, hogy a mosógépekbe olyan szűrőket építsenek be, amelyek kiszűrik a ruhákból származó mikroműanyagokat. Vagy még jobb lenne, ha a ruhagyártók kevesebb műanyagot használnának.
A Szecsuáni Egyetemen a kutatók egy apró robothalat fejlesztettek ki, amely képes a mikroműanyagok összegyűjtésére, és máshol is keresik a megoldásokat a problémára. De még sok kutatásra van szükség ahhoz, hogy a politikai döntéshozók valódi lépéseket tegyenek.
Források: AP. World Economy Forum. Stanford Report. Nature. Associaton of American Medical Colleges.
