Negyven kiló vajból készült el egy hercegnő szobra Amerikában

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Az Egyesült Államokban, Minnesotában már hatvan éve hagyomány, hogy megválasztják az állam tejipari hercegnőjét. Ez nem vicc, a győztes egy éven át viselheti a „Tejút hercegnője” címet, és a minnesotai tejipar hivatalos nagyköveteként kell dolgoznia. Vagyis reklámoznia kell az állam tejtermékeit. A szépségverseny ötlete még 1954-ben született meg, azóta választanak hercegnőket.

Az idei győztes Malorie Thorson lett, akinek el is készítették a szobrát az állami vásár nyitónapján – méghozzá vajból. Az eseményen igen meleg volt, de a szobrász, Gerry Kulzer és a hercegnő, Malorie Thorson egy 4 Celsius-fokos üvegkalitkában üldögélt, amíg elkészült a nagy mű – hiszen másképp elolvadt volna! A kalitka folyamatosan forgott, hogy a látogatók végignézhessék a folyamatot.

Kulzer egy 41 kilós, sózott vajtömbből készítette el a szobrot. A legérdekesebb az, hogy nem csak a hercegnő, hanem a többi döntős fejének a mását is elkészítette a vásár alatt. A hercegnő és a döntősök a vásár után hazavihetik a szobrot. A fejük mását betehetik a mélyhűtőbe, emlékbe, de akár vajas pirítóst vagy sütit is készíthetnek belőle. Ez azért kissé furcsán hangzik.

A szobrász, Gerry Kulzer már négy éve dolgozik művészként a helyszínen, és amúgy általában agyaggal dolgozik. A vásárt imádja, bár a hidegben egy kicsit nehéz dolgoznia. Az ujjai kicsit merevvé válnak, amíg a kalitkában alkot, szóval időnként kénytelen némi szünetet tartani.

Más államok éves vásárán is hagyomány a vajszobrászat. Iowában több mint száz éve készítenek tehénszobrokat, New Yorkban pedig idén egy 410 kilogrammos szobrot készítettek, ami az Óz, a nagy varázsló című mű előtt tisztelgett.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Békává változott egy rendőr az Egyesült Államokban

Legalábbis egy rendőrségi jelentés szerint.

Milyen állat lakik benned? Kik a therianok?

Vannak, akik úgy érzik, van bennük valmi farkas. Vagy éppen macska.