Két óra maximum – Egy japán városban jogszabály korlátozná az okostelefon használatát

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Toyoake egy 69 ezer lakosú város Japánban. Az ottani önkormányzat annyira aggódik a túl sok képernyőhasználat miatt, hogy jogszabályban korlátozná napi két órára az okostelefon-használatot. A munkában és az iskolában töltött idő ebbe nem számít bele, csak a szabadidős használatot szabályoznák így.

Egyelőre ez csak egy tervezet, de könnyen lehet, hogy hamarosan elfogadják a jogszabályt és októbertől élesedne.

Toyoake polgármestere, Masafumi Koki ugyanakkor azt mondta, hogy a javaslatot nem tervezik szigorúan betartatni vagy büntetni. Arra szolgálna, hogy a lakosok jobban gondolják át az eszközhasználatukat. A tervezet szerint az általános iskolás gyerekek például már este 21:00 óra után, az idősebb diákok és a felnőttek pedig 22:00 óra után nem mobilozhatnának.

„Azt reméljük, hogy a szabály miatt minden család elgondolkodik az eszközhasználatról, és elbeszélgetnek, mennyi időt töltenek a telefonjaikkal.”

Azt is hangsúlyozta, hogy a nem szórakozási célú használat – például videónézés főzés vagy edzés közben, az online tanulás vagy az e-sport versenyre való felkészülés – nem számít bele a két órába.

A polgármester elismerte, hogy az okostelefonok „hasznosak és nélkülözhetetlenek a mindennapi életben”, de figyelmeztetett arra, hogy sok diák nem megy iskolába, mert nem akar elindulni otthonról a telefonozás miatt. A felnőttek pedig az alvás vagy a családdal töltött idő rovására görgetik a képernyőket.

A japán Mainichi hírportál szerint a tervezett jogszabály vitájának ideje alatt több mint 120 lakos telefonált vagy írt az önkormányzatnak, és a többség bírálta azt. Sokan a közösségi médiában adtak hangot felháborodásuknak. Volt, aki azt írta, hogy „egy könyvet sem lehet elolvasni vagy egy filmet végignézni” két óra alatt.

 

BBC

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Börtönkosztot kapnak a balmazújvárosi diákok, jön a magyar-portugál meccs – híradó

Mára is jutott egy kis Hatvanpuszta, Magyar Péter ellenakciózik.

Szentté avattak egy 15 évesen elhunyt influenszert

„Isten influenszere” teljesítette a két csodát is, így szintet léphetett.

Nemcsak a felnőttek szoronghatnak az egészségük miatt

Mi az a hipochondria és hogy lehet megbirkózni vele?