Fura budapesti emberekről szól Dzsúdló új klipje

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Egy különleges hangulatú dallal és klippel rukkolt elő a miskolci Juhász Márton, aki Dzsúdló művésznéven vált ismertté. A művészneve is a Juhászból jött egyébként, mert még a suliban „Ju”-nak becézték, ami angolosan Dzsú. Egyszer az egyik barátja viszont véletlenül Dzsúdlónak hívta. Mártonnak ez a név nagyon megtetszett, és azóta ezt használja a színpadon. Ebben valószínűleg küzrejátszott, hogy az egyik legnépszerűbb amerikai filmszínész Jude Law, akit például a Marvel kapitányból ismerhettek, vagy a Holidayből, esetleg a Sherlock Holmes-ból.

Dzsúdló első albuma 2020 áprilisában jelent meg Fotofóbia címmel. Ennek egyik dala, a Lil Frakkal közös Lej, a zene többmilliós nézettséget produkált a YouTube-on. Azóta még két albuma kijött, több dala is sokmilliós, sőt van olyan, ami majdnem 20 milliós elérésnél tart a Spotify-on. Mára Magyarország egyik legtöbbet hallgatott előadója. Koncertjei mára abszolút teltházzal futnak.

A dalaiban olyan problémákról hallhatunk, amit egy átlagos tinédzser megél, beleértve a szomorúságot, a szorongást, a szerelmi csalódásokat.

És akkor itt a PRESSO:

 

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Tényleg lehallgat az okostelefon?

Az Instagram vezetője szerint nem szorulnak erre.

Garfield

A profi!

Jó reggelt!

Jön a meleg!