Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Szép, nyári időnk lesz ma, semmi eső és vihar. Boldog névnapot a Regináknak!

Vasárnap lévén ma visszatér A hét műtárgya, egy zavarba ejtő rejtéllyel. Hiszen katedrálisokon ritkán fedezzük fel űrhajósok szobrait. De erről minden kiderül délben, amikor szó lesz Erich von Däniken munkásságáról is. Ő egy svájci író volt, aki százmilliószámra adta el titokzatos ügyekről szóló könyveit.

Däniken nagy mesélő volt, minden vallást azzal magyarázott, hogy földönkívüliek látogattak a Földre, és szegény ókoriak istenként írták le őket. Egyetlen hibája, hogy hajmeresztő elméleteit tényként adta elő. Ő hozta be a köztudatba az ősi sumér istenségeket, az Annunakikat, akikről a régészet keveset tud, de ő persze megfejtette, hogy azok is ufonauták voltak. Ezek érdekes istenek voltak, az ókori iratok szerint egy mélám nevű anyag borítja őket, aminek már a látványától is ég az ember bőre.

Másrészt persze az a magyarázat is legalább ilyen merész, hogy tényleg vannak istenek, szóval lehet, hogy Däniken igazából földhözragadt gondolkodó volt.

Szép vasárnapot kívánunk, és kellemes olvasgatást!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Az evés legyen szórakoztató!

Jó reggelt!

Már szinte az egész világ tud olvasni. Akár gyerekújságot is!

Kötcsén kakaskodtak a pártok

Ki a kiskakas, és ki a török császár?