Teknőst láttak a Marson

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A NASA marsjárója, a Perseverance több mint négy éve, egészen pontosan 1620 napja járja a Mars felszínét. Ezalatt rengeteg felvételt készített, amiket a Földön elemeznek is. A képeken pedig néha furcsa alakzatokat lehet kiszúrni, amik valami földi tárgyra vagy élőlényre hasonlítanak. Volt, hogy egy arcot, cápauszonyt, máskor egy avokádót, sisakot, vagy fánkot láttak meg éles szemű emberek a Marson készült képeken.

A Mars híres arcát 1976-ban fotózta le a Viking1 nevű űrszonda. Azóta pontosabb képek is készültek róla, és kiderült, hogy ez is „csak” egy sima szikla. Kép: Wikipedia

Az augusztus 31-én készült fotókon pedig egy teknősbéka látható. Egészen pontosan egy olyan kőzet, mi pont úgy néz ki, mint egy páncéljából épp kibújó teknős. A kép a Jezero-kráterben készült, ami egy 45 kilométer széles mélyedés. Évmilliókkal ezelőtt tó lehetett benne, ezért akár logikus is lehet, hogy a marsjáró megtalálta egy teknős maradványait.

De a kutatók biztosak abban, hogy nem erről van szó, csupán bedőlünk egy pareidolia nevű jelenségnek. Ez azt jelenti, hogy az emberi elme mindenhol ismerős mintázatot keres, például arcokat vagy képeket. Ezért van az is például, hogy a felhőkben vagy a fák erezetében is észreveszünk arcokat, de akár a reggeli zabpehelyben is megtaláljuk egy-egy ismert ember arcát, ha nagyon akarjuk.

Példa a pareidoliára: dobozok, vagy döbbent robot? Kép: Wikipedia

Kiemelt kép: a marsi „teknős”. Fotó: NASA/JPL-Caltech

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Nyomoznak a „Tisza-adóról” szóló nemzeti konzultáció miatt, visszatér a kánikula – híradó

Tilos fürdeni öt strandon a Velencei-tónál, a ChatGPT már okosabb, mint a matematikusok. És egy kerek mosómedve.

Gyors volt: máris több száz újszülöttet neveztek el Erling Haalandről Peruban

A foci-vb legnagyobb sztárja az anyakönyvekre is hatással van.

Tizenöt éve nem jelentkeztek ennyien egyetemre, mint idén

Kijöttek az egyetemi ponthatárok, a legtöbb pont a Szegedi Tudományegyetemre kellett.