Tízezer ember előtt gitározott a második magyar űrhajós, Kapu Tibor

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Szombaton lépett fel a Budapest Parkban a Bagossy Brothers Company. Az egyik dalukat nem más vezette fel gitáron, mint Kapu Tibor.

A bevezető akkordok előtt tartott egy kis „fizikaórát” a közönségnek a hang terjedéséről, majd belekezdett a Visszajövök című slágerbe. Ezután a közönség és a zenekar is beszéállt, együtt énekelték, hogy:

„Visszajövök én egyszer még / Az esőt, ha elfújja a szél / Minden ember hazatér.”

A zenekar később elárulta, hogy kilenc hónapja készültek erre a különleges alkalomra. „A közös munka emlékére Tibi egy meglepetéssel készült, ez a pengető megjárta a világűrt, onnan érkezett vissza a Parkba, hamarosan pedig bekeretezve a Hegyilevegő stúdió falát fogja díszíteni. Ha lehet egy tippünk, nem valószínű, hogy sok űrből érkezett pengető van a világon, köszönjük Tibi!” – írták a Facebookon.

A nemrég az űrből visszajött Kapu Tibor egyébként évek óta ukulelén játszik a saját zenekarában, a Szégyelld Magad Katában – ezt már a Kispolgár olvasói jól tudják.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Meghalt Brigitte Bardot

A világ leghíresebb színésznője volt egykor. Aztán az állatok legnagyobb barátja.

Hit, remény, szeretet: szülinapi levelek

Gyerekeknek írni a legjobb munka. És ők is írnak nekünk!