Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Nagyon boldog névnapot kívánunk a Heléneknek és a Líviáknak!

Reggel még napos, délutántól egyre felhősebb lesz az ég. Legfeljebb 18 fok várható, de inkább kevesebb.

Október 14-én ünnepli a szülinapját a kitalált Luise Palffy és Lotte Körner, vagyis a két Lotti. Ha nem olvastátok még a könyvet, mindenképpen ajánljuk! A két Lotti Erich Kästner német író gyerekregénye. 1949-ben jelent meg, de hamar készült belőle filmes feldolgozás is.

A történet szerint a két kislány egy képzeletbeli gyermeküdülőben találkozik. Bár nem ismerik egymást, úgy hasonlítanak egymásra mint két tojás. Kiderül, hogy egy helyen, és ugyanazon a napon születtek (ma) majd különös akcióba kezdenek, hogy kiderítsék, pontosan mi is történt velük…

Délután írunk nektek arról, hogy mi várható most, az izraeli túszok szabadon engedése után a Gázai övezetben, este pedig jelentkezünk a szokásos híradóval. Maradjatok velünk!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Sulyok Tamás mellett tüntettek Budapesten

Néhány ezren álltak ki az elnök mellett.

Hadilufik: amikor a léggömb háborúba ment

A katonák az ártatlan lufit is hadra fogták. Nem is eredménytelenül!

Tűzgömb járt Magyarország felett

Nem bántott senkit, de elég fényes volt.