Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Napos időnk lesz, de este néhány helyen beborul az ég és némi eső is várható. Reggel 2-10, délután 14-19 Celsius-fok várható. Boldog névnapot kívánunk a Hedvigeknek, a nevük azt jelenti: harcias.

Ma délután beszámolunk arról a kutatásról, amelyik azt mérte fel, hogy milyen hírességekre néznek fel a gimnazisták. Nektek vannak példaképeitek? Hamarosan megnézhetitek, hogy rajta vannak-e a listán.

Október 17. a szegénység elleni küzdelem világnapja. A célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a szegények helyzetére, a szegénység kialakulásának társadalmi és gazdasági okaira. Ezek kezeléséhez nem csak politikai, hanem társadalmi akarat szükséges – az egész világon, de Magyarországon is.

Többféleképpen is lehet mérni a szegénységet, éppen ezért nincs pontos számadat arról, hogy hány magyar tekinthető szegénynek. Egy tavalyi felmérés szerint akár 2,5-3 millióan is lehetnek.

Szintén 2024-ben született egy becslés, amely azt állította, hogy akár 800-900 ezer nyugdíjas is a létminimum alatt élhet. A létminimum összege azt mutatja meg, hogy mennyi pénz kellene egy személynek ahhoz, hogy szerényen, de megfelelően kielégíthesse a szükségleteit (étkezés, tisztálkodás, ruházkodás stb.). Vagyis a létminimum az az anyagi küszöb, amely alatt már nincsenek meg a méltó megélhetés feltételei.

A szegénység elleni világnapot először 1987 őszén rendezték meg. Ezen a napon több mint százezren gyűltek össze Párizsban, hogy tisztelegjenek a szélsőséges szegénység, az erőszak és az éhség áldozatai előtt.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Megvan, miért zsibbad az ujjunk, ha sokat mobilozunk

Egyre nagyobbak és nehezebbek a telefonok, és túl sokat is használjuk, ennek a kisujjunk a legnagyobb elszenvedője.

A hét műtárgya: egy lemezborító

Amihez Victor Vasarely képét használták fel.

Megint összement egy csomó termék

Támad a zsugorinfláció.