Boldog névnapot kívánunk a Dömötör nevű olvasóinknak! Megint jött egy hidegfront, úgyhogy felhős, szomorkás idő lesz, de legalább eső nem várható. Délután legfeljebb 14 fokot mérhetünk.
1965-ben ezen a napon a néhai II. Erzsébet brit királynő a Brit Birodalom Érdemrendjével tüntette ki a Beatles tagjait, vagyis John Lennont, Paul McCartney-t, George Harrisont és Ringo Starrt. A zenekar a ’60-as években elképesztően népszerű lett, a kitüntetéssel pedig azt is elismerték, hogy a tagok örökre beírták magukat a brit kultúrába.
Ebből egyébként lett egy kisebb botrány is. Addig teljesen szokatlan volt, hogy „sztárok” kapják a kitüntetést, és sokan úgy vélték, hogy azzal, hogy egy popcsapat elnyerte az érdemrendet, a díj is értéktelenné vált. Sokan azok közül, akik katonai szolgálatukért kapták meg a kitüntetést, tiltakozásul visszaadták azt.
Amikor a Beatles tagjai 1965. október 26-án a Buckingham-palotába mentek, hogy átvegyék az érdemrendet, rettentően idegesek voltak. John Lennon kifejezetten. Olyannyira, hogy amikor a királynő megkérdezte tőle, hogy „keményen dolgoztatok mostanában?”, Lennon úgy lefagyott, hogy azt bírta kinyögni:
„nem, nyaraltunk”.
Ez persze nem volt igaz, hiszen folyamatosan dalokat gyártottak. Később a tagok azt mesélték, hogy a királynő nagyon kedves volt velük és megnyugtatóan viselkedett. Erről itt látható néhány képkocka:
Néhány évvel később egyébként éppen John Lennon adta vissza a saját kitüntetését, hogy állást foglaljon a brit kormány akkori külpolitikai tevékenysége ellen.
A Brit Birodalom Rendje egy brit lovagrend. Ennek több fokozata van, de csak a két legfelső jár lovagi címmel. Ha valakit lovaggá üt az uralkodó, az használhatja a neve előtt a Sir, illetve a Dame előtagot. Jóval 1965 után két tag, Paul McCartney és Ringo Starr ezt a címet is megkapta.


