Több százan játszották dudán az AC/DC egyik dalát

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A duda különös hangszer, sokféle létezik belőle. A legtöbben a skót dudát ismerik, pedig többek között Tunéziának, Görögországnak, Romániának és természetesen Magyarországnak is megvan a saját dudatípusa.

Igen erős hangja van, sokan nem is szeretik. Ők feltehetően nem érezték volna jól magukat múlt szerdán, Ausztráliában, ahol 374 dudás gyűlt össze, hogy eljátssza az AC/DC It’s a Long Way to the Top című dalát. Természetesen a világrekord volt a cél!

A dudások azért éppen ezt a dalt választották, mert az AC/DC egy ausztrál zenekar, ráadásul ebben a számban igen hangsúlyos a dudajáték. A résztvevők azon a helyszínen gyűltek össze, ahol a banda 1976-os videoklipjét forgatták, mutatjuk:

Sőt! A rekordkísérletben részt vett két zenész is, aki 49 évvel ezelőtt játszott a dalban és szerepelt a videoklipben. Az egyikük azt nyilatkozta, hogy akkoriban nem is fogta fel, hogy mit jelent együtt játszani az AC/DC-vel. Most már úgy gondolja, hogy ez a legnagyobb dolog, amit életében valaha csinált. A legidősebb dudás, aki részt vett a tömeges játékban, 98 éves volt.

Miután felállították a világrekordot, a dudások a nézők kérésére eljátszották az ismert Boldog szülinapot! dalocskát is.

Az előző tömeges dudálás rekordját még 2012-ben állították fel Bulgáriában, akkor 333 zenész játszott együtt.

(AP)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Nyugodj meg, nem lesz háború!

Választási ijesztgetés folyik, de ne vedd komolyan. Ez egy béna horror. Mi kérünk elnézést!

Katonák harcoltak közel száz éve az emuk ellen, és az emuk győztek

1932-ben az ausztrál hadsereg katonákat küldött harcba hatalmas, röpképtelen madarak ellen. A furcsa csata azóta is az egyik legkülönösebb „háborúként” szerepel a történelemben.

Jó reggelt! Csigavér!

Nem kell mindent elhinni a felnőtteknek. Főleg választás idején.