Marad a mérsékelten hideg idő, de esni legfeljebb este fog. Borbála és Barbara napja van, valamint Jánosé. Ezenfelül a gepárdok világnapja.
Pár napja a választási helyzetképünkben már megjósoltuk, hogy a következő időszakban válogatott szitkok, átkok és rágalmak repdesnek majd, ahogy a pártok megküzdenek a szavazás előtt. A szitkozódás simán csak indulat, a rágalom viszont az, amikor valaki hamis tényeket terjeszt a másikról. Ezt már a falusi népek is igen utálták; a zuvat, vagyis a gonosz pletyka az egyik legvisszataszítóbb dolog volt. Erdélyben zuvat-fészek volt az ilyenre hajlamos emberek neve, és kerülték őket, miként varjú a rohadt tököt.
Most úgy tűnik, meg is érkeztünk a következő, bár nem első ilyen hadművelethez, és ettől hangos az ország. Erről írunk majd délután. Addig és azután pedig igyekszünk enyhíteni a feszültséget más témákkal. Szép és pletykamentes napot kívánunk!


