Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Indul egy újabb hét! Az átmeneti olvadás után ismét mínusz fogok várnak ránk, délután sem érjük majd el a 0 Celsius-fokot.

Boldog névnapot kívánunk a Sáráknak és a Márióknak!

125 évvel ezelőtt, 1901. január 19-én jött létre a Magyar Labdarúgó Szövetség, amely azóta is szervezi és igazgatja a magyar focit. A szövetséget Budapesten, az akkori István Főherceg Szálló egyik termében alapították meg a futballélet vezetői. Európai viszonylathoz képest igen hamar született meg a nemzeti fociszövetség, ami rögtön ki is írta az első bajnokságot. A magyar válogatott korábbi sikereiről ebben a cikkben már írtunk nektek, az Aranycsapatnak pedig külön írást szenteltünk.

Szombaton, január 24-én lesz a középiskolai központi írásbeli felvételi, vagyis ezen a héten sokat foglalkozunk majd a témával. De azért igyekszünk megnyugtatni titeket, hogy ne stresszeljetek rá túlságosan a megmérettetésre. Minden nap itt leszünk, hogy szorítsunk nektek!

Szép hetet!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Miért érezzük néha alvás előtt azt, hogy zuhanunk?

Elsőre ijesztő lehet, de teljesen ártalmatlan jelenségről van szó.

Jó reggelt!

Az amerikaiak 10 százaléka teljesen igaznak tartja a permetezős összeesküvés-elméletet.

Újabb nevek derültek ki az új kormányból, nem sírnak Orbán Viktor után az EU-csúcson – híradó

Továbbá: elzavarnák a „haláltökös” polgármestert, jégtömb torlaszolja el a Mount Everestet. Na, meg egy tálnyi törpevidra.