Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Indul egy újabb hét, a középiskolákba jelentkezők szombaton letudták a központi írásbeliket. Ha érintettek vagytok és elmesélnétek nekünk, hogy milyen élmény volt, bátran írjatok a belső üzenetküldőben!

Boldog névnapot kívánunk a Pauláknak és a Vandáknak!

A havazásnak és a fagynak (egyelőre) vége, marad a szürke, latyakos, esős idő, főleg az ország keleti részén. Napközben 2-12 fok várható, délen lesz a legmelegebb.

Száz évvel ezelőtt ezen a napon egy skót feltaláló és mérnök örökre beírta magát a történelem nagykönyvébe Londonban. John Logie Baird volt az első ember, aki mozgó tárgyak és arcok képeit közvetítette televízión keresztül. Ez így nézett ki:

John Logie Baird közvetítése egy arcról 1926-ban. Fotó: PD-US/Wikipedia

Néhány évvel később felkérték Németországból, hogy fejlesszen ki egy televíziós szolgáltatást. Amikor 1936-ban elindult a brit közszolgálat, a BBC televíziós adása, Baird egy másik feltaláló rendszerével versengett, de alulmaradt: a Marconi Electric and Musical Industries nyert, így a BBC ennek a cégnek a tévés rendszerét használta.

Baird továbbra is kísérletezett, és hamarosan bemutatta az első teljesen elektronikus televíziós képcsövet. Végül a technológia más irányokat vett, a mérnök találmányai pedig kiszorultak a tévéfejlesztésből. Azért így is az egyik legfontosabb emberként tartják számon, ha a televíziózásról van szó. 2006-ban a történelem tíz legnagyobb skót tudósa közé sorolták.

A héten további történetekkel várunk titeket, maradjatok velünk!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Mire jó a kisvasút?

Például egy szuper őszi kirándulásra!

Megalkották az Addams Familyből ismert Izé robotváltozatát

Egy svájci kutatócsoport különleges szerkezetet készített, amely az ujjait használja lábak helyett.

Jó reggelt!

Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat!