Ingyen krumplit osztanak Berlinben

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Négyezer tonna burgonyát vihetnek haza a német főváros lakói ingyen. Az ételosztást nem éhezés miatt szervezik, hanem mert túl sok krumpli termett. A német mezőgazdaság az elmúlt 25 év legjobb termését takarította be – csakhogy ennyit már nem tudnak hová tenni.

Pedig a német konyha alapja (a káposzta mellett) a krumpli, és fejenként 63 kilót esznek meg belőle évente. A most termett mennyiséget viszont nem tudják eladni, sem feldolgozni. És a gabonával vagy rizzsel ellentétben a krumpli nem áll el évekig. Ráadásul a hideg sem tesz jót neki.

Angela Merkel volt német kancellár kedvence a krumplikrémleves. Fotó: Agroweb.org

Így az egyik nagybirtok egyszerűen szétosztja ezt a több tehervonatnyi burgonyát. Ehhez egy berlini újság segítségét kérték. A krumpliból jutott a hajléktalanszállóknak, óvodáknak és iskoláknak, sőt a berlini állatkert is több tonnát vett át az állatai számára. Ukrajnába is küldtek pár kamionnal.

A berlini polgárok kaptak az alkalmon, hátizsákokkal, kézikocsikkal, szatyrokkal álltak be a sorba a krumpliért. Az elosztóhelyeken vidám hangulat alakult ki, ami jól jön a váratlanul hideg téli napokon.

Ilyen túltermelési helyzetek időről időre előfordulnak. A mezőgazdaság nagyon függ az időjárástól; a raktárak, silók pedig az átlagos terméshez épültek. Tavaly a sörfőzéshez szükséges malátából volt felesleg, jövőre lehet, hogy a tej lesz soron. (Guardian nyomán)

Az akció hirdetése. „Egy krumpli otthont keres – Légy te is krumplimentő!”

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jósoltak a medvék, hosszú tavaszi szünet vár rátok – híradó

Egy amerikai üzletember bűnei sokakat magával ránthatnak, a kormány megmagyarázta a gyöngyösi Lázárinfót.

Mit keres Jakab Péter a Demokratikus Koalíciónál?

Elég furcsa átigazolás ez a magyar politikában.

Elszakadt a papucsa, így nyerte meg az ötöslottót

Egy magyar lottónyertes elmesélte, hol vette a szerencsés szelvényt.