Hogyan lehet pénzt keresni gyerekként?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Az teljesen természetes, hogy egy gyerek is szeretne pénzhez jutni, azon felül is, amennyit a szüleitől kap zsebpénzként. És sokan nemcsak álmodoznak, hanem valóban vállalkozásba kezdenek. Ehhez persze kell egy jó ötlet és nem kevés segítség is a szülőktől, de 2026-ra egyre több az olyan fiatal, aki már érettségi előtt saját márkát épít és akár milliókat is keres a digitális térben.

Kell egy jó ötlet

A világ egyik legismertebb gyerekvállalkozója az amerikai Mikaila Ulmer. Ő néhány éve, 11 évesen elkezdett limonádét árulni a házuk előtt. A küldetése az volt, hogy bevételének tíz százalékát egy olyan alapítványnak adja, amelyik a méhek és más beporzók megmentéséért dolgozik. Mikaila azóta komoly befektetőket is megnyert az ügyének. Az üdítői mára több ezer boltban és étteremben kaphatók. Csak tavaly több mint 10 millió üveggel adtak el ezekből, és Mikaila cégének bevétele meghaladta a 11 millió dollárt.

Mikaila Ulmer gyorsan példaképpé vált. Kép: Wikipedia

Külföldön több ezren vásárolják a német Luis Dobbelgarten által alapított ruhamárka termékeit. A divatos utcai ruhákat a TikTokon és az Instagramon reklámozzák csak. Az első tervek és az első ruhák akkor készültek, amikor Luis még csak 16 éves volt. A bátyja és a barátai segítségével az általa megálmodott ruhákból most évente több mint 3 millió dollárnak megfelelő összeget keres.

Magyarországon is vannak nagyon sikeres fiatal vállalkozók, akik előbb kezdtek üzletet építeni, mint hogy leérettségiztek volna. Pachert Balázs most 23 éves, de alig volt 15, amikor elkezdett márkás cipőket árulni. Az első pár sportcipőt úgy vette meg, hogy összespórolt rá több havi zsebpénzt. Először a barátai és osztálytársai voltak a vásárlói, majd webshopot nyitott, végül saját boltja lett.

Facebook/Pachert Balázs

Egy fiatal sziklamászó, a 17 éves Péteri Zsombor használt mászókötelekből készít öveket. Ahogy a Forbes című újságnak mesélte, hazamegy az iskolából és leül a varrógéphez. A köteleket mászókluboktól szerzi be, akik ezeket amúgy is kidobták volna. Az elkészült öveket is a neten keresztül értékesíti. Így nemcsak pénzt keres, hanem újrahasznosít, ami miatt a termékeit azok is szívesen veszik, akiknek fontos a környezetvédelem.

És biztosan van még számtalan jó példa arra, hogyan lehet már gyerekkorban berobbanni az üzleti életbe. Az viszont nagyon fontos, hogy mindezt törvényesen csináld. Mert simán előfordulhat, hogy az egyik első vevőd egy adóellenőr lesz. A büntetést pedig te sem tudod elkerülni, ha valamit nem szabályosan csináltál.

Hogyan lehet törvényesen pénzkereső 18 éves kor alatt?

Magyarországon a vállalkozásindításnak szigorú szabályai vannak a kiskorúak számára is. Egyéni vállalkozó például nem lehetsz, ehhez be kell tölteni a 18. életévedet. Ez azt is jelenti, hogy nem csinálhatsz olyan vállalkozást, amibe nem vonod be a szüleidet.

Lehetsz viszont cégben tag. Vannak olyan vállalkozási formák, mint például a Bt., ami betéti társaságot jelent. Ennek lehetsz a kültagja akkor, ha egy felnőtt a beltag. Így a Bt. adhat számlákat a tevékenységedről és adózik is ezek után. Ugyancsak lehetsz tulajdonos egy Kft.-ben, de nem lehetsz ügyvezető, vagyis döntéshozó és nem írhatsz alá semmit. A tevékenységedhez szülői beleegyezés kell, és bizonyos speciális esetekben a gyámhatóság jóváhagyása is.

Kép: Pixabay

Ami az adózást illeti, a fiatalokra is vonatkoznak az erre vonatkozó jogszabályok. 25 éves kor alatt nem kell személyi jövedelemadót fizetni, a cég utáni adóterheket viszont igen.

Amúgy meg egészen speciális szabályok vonatkoznak a dolgozó gyerekekre nálunk:

  • 15 éves kor alatt csak kulturális, művészeti, sport- és hirdetési tevékenység esetén lehet munkát végezni. Például ha szerepelsz egy filmben, profi sportoló vagy, esetleg modellkedsz. De előfordulhat, hogy a gyámhatóság engedélye is szükséges ilyen esetben.
  • 15 éves kortól iskolai szünetben van lehetőségetek munkát vállalni, de csak szülői engedéllyel.
  • 16 éves kortól szülői engedéllyel már suliidőben is dolgozhattok iskolaszövetkezeten keresztül. (Az iskolaszövetkezetek olyan cégek, amik a nappali tagozatos diákok munkavégézését segítik. Például azzal, hogy ők szerződnek a munkaadókkal, ők alkudják ki a munkabért és ők vigyáznak arra, hogy a munkaadók betartsák a rátok vonatkozó szabályokat.)
  • 18 éves kor felett pedig már nincs szükség szülői engedélyre, akkor sem, ha még iskolába jársz.
  • 18 év alattiak nem dolgozhatnak napi 8 óránál többet, és a munka nem lehet több heti 40 óránál.
  • 18 év alatt nem lehet éjszakai műszakot vállalni, azaz este 10 és reggel 6 között tilos dolgoztatni gyerekeket.
  • Be kell tartani a pihenőidőket, tehát két ledolgozott 8 órás műszak közt minimum 12 órának kell eltelni.
  • A napi munkavégzés alatt biztosítani kell nektek a szüneteket.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jéggé dermedt leguánok potyognak a fákról Floridában

A hidegvérű hüllőknek nem tesz jót a kemény tél Amerikában.

Egyre népszerűbb sport a lovassíelés

A Skandináviából indult extrém sport itthon is kipróbálható időnként.  

Garfield

Vannak ilyen reggelek...