Eddig egészen havas, jeges volt az idei tél. Ha te is korcsolyáztál a befagyott Balatonon, biztosan láttál egy csomó kacsát és hattyút, ami a jégen ácsorgott egész nap. Ha te állnál ott mezítláb a helyükön, néhány perc alatt lefagyna a lábad. Nekik viszont mintha meg se kottyanna a hideg.
A madarak ugyanis úgy vannak „kitalálva”, hogy ne fázzanak télen. Amikor a tollukat felborzolják, a pelyhek közé rengeteg apró légbuborék szorul. Ezek pedig a legjobb szigetelésként működnek, nem engedik elillanni a madár testének melegét. Amikor pedig egy lábon álló madarat látsz, akkor nem jógázó tollassal van dolgod. A madár ilyenkor az egyik lábát a tollai közé rejti, hogy azzal is melegen tartsa magát.
A lábuk pedig azért nem fagy oda sem a jéghez, sem az ágakhoz, mert csodálatosan működik a vérkeringésük. A madarak lába főleg csontokból és inakból áll, alig van benne „fagyérzékeny” rész. A madár szíve, vagyis a testének belseje felől érkező meleg vért és a visszafelé áramló „hideg” vért szállító erek közvetlenül egymás mellett futnak. Így a friss, meleg vér fel tudja melegíteni a visszafelé áramlót. Így a madár lábának hőmérséklete folyamatosan fagypont fölött tud maradni, tehát nem tud megfagyni. Ráadásul visszafelé sem jéghideg vér áramlik. Ez azért jó, mert kevesebb energia kell ahhoz, hogy ezt ismét felmelegítse a madár szervezete.

Ennek ellenére van egy csomó madár, amelyik nem bírja a hideget, ők nem véletlenül repülnek ősszel melegebb vidékekre. És van az a hideg, amit a madarak lábai sem bírnak. Sőt, a fémből készült tárgyakhoz ők is hozzá tudnak fagyni. Ha nagyon hideg van, neked sem ajánlatos a fém mászókákhoz hozzányúlni nedves kézzel. A nyelvedről pedig már nem is beszélve! (Turista Magazin)
Kiemelt kép: Pixabay


