A teának, amely a víz után a világ második leggyakrabban fogyasztott itala, több ezer éves története van. Eredete az ókori Kínába vezethető vissza. A legenda szerint i. e. 2737-ben Sen-nung császár fedezte fel az italt. Ő nagy gondolkodóként egészségesebbnek találta, ha fogyasztás előtt felforraltatja magának a vizet. Egy nyári napon is így tett, de a csészébe levelek hullottak a közeli bokorról, ami elszínezte a vizet. Az uralkodó igen frissítőnek találta az italt, így született meg a tea. Legalábbis a mesék szerint.
Kínában évezredeken át gyógyhatású italként fogyasztották a teát, de a 3. század körül hétköznapi itallá vált, a termesztést és a feldolgozást is beindították az országban. A teát később Japánba és Tajvanba is elvitték. A portugál felfedezők voltak az első európaiak, akik Japánba látogatva először ízlelhették meg a teát 1560 környékén.
Zöldségnek nézték
A Holland Kelet-indiai Társaság 1610-ben szállította az első kínai tea-szállítmányt Európába, onnan pedig hamar elterjedt a kontinensen. Érdekesség, hogy sok európainak fogalma sem volt arról, hogy keleten hogyan készítik vagy fogyasztják a teát. Gyakran előfordult, hogy az emberek zöldségként használták, kenyérrel ették vagy más főtt ételekbe keverték.
Nemcsak Hollandiában vált fontossá a tea, hanem Angliában is, például a délutáni teázás hagyományának képében. Ezt Anna hercegnő vezette be 1840-ben. A hercegnő délután négy óra körül éhes lett, de a vacsorát mindig csak későn, este nyolc órakor tálalták. A hercegnő ezért azt kérte, hogy késő délután vigyenek a szobájába egy tálcát teával, kenyérrel, vajjal és süteménnyel.
Miután egyre gyakrabban csinálta ezt, meghívta a barátait is, hogy csatlakozzanak hozzá, így az ötórai tea divatos társasági esemény lett. Az 1880-as években a felső osztálybeli hölgyek hosszú ruhákba, kesztyűbe és kalapba öltöztek a délutáni teázáshoz, amelyet általában négy és öt óra között szolgáltak fel nekik.
De mi is az a tea?
A tea a teacserje fiatal leveleinek és rügyeinek keveréke. Két fő fajtát használnak: a kínai kislevelű és a nagylevelű asszami fajtát. E két fajta hibridjeit is termesztik. A teacserjét főként Kínában, Indiában, Srí Lankán, Tajvanon, Japánban, Nepálban, Ausztráliában és Kenyában termesztik, a teákat pedig a származási régiójuk és a feldolgozott levelek mérete szerint osztályozzák.
Az elmúlt évezredeknek köszönhetően ma már sokféle teát készíthetünk és ihatunk. Biztosan ismered a fekete teát, a zöld teát vagy akár a fehéret. A színek egyben a gyártási folyamatot is jelölik. A különbség főleg abból adódik, hogy ugyanannak a növénynek a leveleit hogyan dolgozzák fel betakarítás után. Ez határozza meg a tea színét, ízét és koffeintartalmát. A friss, kissé növényízű zöld teát például nem hagyják oxidálódni. Az oxidáció egy olyan folyamat, amikor valami a levegő oxigénjével találkozik, és emiatt megváltozik (például megbarnul egy fél alma).
A fehér tea csak enyhe oxidáción megy keresztül, míg a fekete fajtákat teljesen hagyják oxidálódni. Ettől a színük sötétté válik, az ízük pedig erőteljesebbé. A fekete teák egyébként több koffeint is tartalmaznak, a legtöbben ezért reggel isszák. Ami a gyógyteákat illeti, a kamilla íze biztosan ismerős a torokfájós-megfázós időszakok emlékeként, de csipkebogyóteát is sokan fogyasztanak. Ilyenkor nyilván a gyógynövényeket kell forró vízben kiáztatni, hogy azok kifejthessék a hatásukat.
A filteres gyümölcsös teák a legtöbbször nem „rendes” teák, mivel nincsenek benne tealevelek. Helyettük gyümölcsdarabokkal, szárított növényi összetevőkkel és sokszor aromákkal töltik meg a kis papírzacskókat. De léteznek kevert termékek is, például a fekete tea és erdei gyümölcs, vagy a zöld tea és a citrom kombinációja. Ezek már tartalmaznak koffeint is, így nektek nem ajánljuk őket.
