Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Kereken száz nap van még hátra ebből az évből. És ha nem érezted volna a reggeli hűvösből, visszafordíthatatlanul itt az ősz. Ma van az őszi napforduló, a Nap pontosan az Egyenlítő fölött delel. Így az éjjelek és a nappalok ma a Föld minden pontján nagyjából egyenlő hosszúak. Ezért is hívják az őszi napfordulót nap-éj egyenlőségnek is.

Boldog névnapot kívánunk, kedves Móricok. Csípős reggelre ébredtetek, volt, ahol négy fok is alig volt. Napközben sem árt majd a pulcsi, mert szeles, itt-ott esős, hűvös idő lesz ma.

Ma van az orrszarvúak világnapja. Ezek a hatalmas állatok szinte mindenhol a kihalás szélén vannak. Az orrszarvúak, más néven rinocéroszok elsősorban növényevők, de az élőhelyük az ember miatt nagyon lecsökkent. Ráadásul a szarvuk miatt, aminek különleges erőket tulajdonítanak, orvvadászok is veszélyeztetik őket. Remek hallásuk és szaglásuk van, viszont rendkívül rosszul látnak. Ezért is viselkednek agresszívan. Az orrszarvúak évente jóval több embert támadnak meg, mint például a tigrisek vagy a leopárdok.

Amerikában ma van az üzletasszonyok napja, 1893-ban pedig ezen a napon nyílt meg a világ első autógyára. És ha mindig is szeretted volna tudni, hogy mit csinál pontosan egy DJ, ez a te napod, ugyanis ma erről írunk részletesen. Este pedig szokás szerint elolvashatod a legfontosabb híreket. Legyen szép a napod!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

A Tisza Párt nem támogatja a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra – híradó

Vlagyimir Putyin pártja toronymagasan nyert az orosz választásokon, Donald Trumpot újságok perelik, Szoboszlai Dominik kabriót villantott.

Kinőttem a Kispolgárt, mit olvassak?

Milyen újságok várnak rád, ha hirtelen felnősz?