Mit csinál pontosan egy DJ?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A skót Calvin Harris ismét bekerült a Világrekordok Könyvébe, miután az év elején nagyjából 1,6 millió ember előtt lépett fel Brazília legnépesebb városában, São Paulóban. A DJ nem először döntött világrekordot, korábban a slágerlistákon is kiemelkedően szerepelt, és egy időben ő volt a világ legjobban fizetett DJ-je.

De mégis mit csinál egy DJ? Nos, dalokat ír és készít, illetve már létező számokat válogat ki és mixel össze élő közönség előtt úgy, hogy azok szépen csússzanak egymásra. Vannak rádiós dj-k, esküvői dj-k, klub dj-k, és olyan világhírű producer-dj-k, mint a fent említett Calvin Harris, vagy akár David Guetta, Martin Garrix. Rendkívül népszerű volt még a fiatalon elhunyt Avicii is.

Hogy milyen lovas?

A DJ a Disc Jockey rövidítése, ami szó szerint lemezlovast jelent. A disc a régi bakelitlemezekre utal. A dj-zés ugyanis nem mai dolog, az 1940-es évek Amerikájában a rádióállomások már alkalmaztak lemezlovasokat. A következő évtizedben volt is ebből bonyodalom. A lemezkiadók mindenféle ajándékokkal, pénzzel kezdték elhalmozni a dj-ket, hogy az ő dalaikat is becsempésszék a műsoraikba. Ezt nemcsak egy-két helyen csinálták, 1959-ben egy országos nyomozás fedte fel a megvesztegetési ügyek részleteit.

Sokan úgy gondolják, hogy a DJ egyszerűen csak gombokat meg billentyűket nyomogat. Nézőpont kérdése: ha lecsupaszítjuk a dolgot, a zongorista is csak billentyűket nyomogat. Ahogy minden műfajban, az elektronikus zenében is vannak jobb meg rosszabb előadók. Ahhoz, hogy valaki jó legyen, sok mindent kell megtanulnia.

Mi történik a nyomkodás közben?

A DJ-k úgy biztosítják a dalok közti finom átmenetet, hogy összehangolják az egymás után következő dalok tempóját, figyelnek arra, hogy mikor melyik lépjen be, és arra is, hogy ne legyenek köztük nagy hangerőkülönbségek. Ezek közben pedig bejátszhatnak bulis, feszültségkeltő, vagy éppen táncos effekteket.

Egy jó műsor (vagyis egy jó szett) nem attól működik, hogy már készen van a pendrive-on egy szépen összepakolt lejátszási lista. Rögtönzés és kreativitás is kell ahhoz, hogy a DJ felismerje és tovább sodorja a közönség aktuális hangulatát. Ha egy számra jól reagálnak a hallgatók, akkor folytathatja ahhoz hasonló dalokkal – de látnia kell azt is, ha ideje váltani.

Ha valaki nem készít saját dalokat, annak is nagyon képben kell lennie az új zenékkel: ismerni bennük azokat a pontokat, ahol szép átmenetet lehet létrehozni. De úgy fest, a leghíresebb DJ-k a dalaik egy nagy részét maguknak köszönhetik.

Így születnek a tuc-tuc-slágerek

Bár Calvin Harris, David Guetta és Martin Garrix is játszik hangszeren, nem úgy kell elképzelni a munkájukat, hogy a vasárnapi ebéd után leülnek egy gitárral és megírják a következő nagy slágerüket.

A saját dal az esetükben inkább azt jelenti, hogy kitalálnak egy jó dallamot, egy hangzást, és átgondolják, milyen ritmusa legyen a kész számnak. Magyarul: elkészítenek egy zenei alapot, ötletelnek a szövegírókkal, a társszerzőkkel, a hangmérnökökkel, majd különböző sztárokat keresnek meg, hogy énekeljenek a dalban. Vagy eléneklik ők.

Calvin Harris többször is így tett, a Summer vagy a Feel So Close című számban például az ő hangját hallhatjuk. De a We Found Love című dalának énekét már Rihannára bízta. Martin Garrix jellemzően nem énekel, de több dalát is ő szerezte. David Guetta, aki hármuk közül bőven a legidősebb, általában társszerzőkkel együtt ír számokat, a dalszöveget pedig sokszor a választott énekesekkel rakja össze.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

A paradicsom az agyunknak is jót tehet

A paradicsom nemcsak finom, a fogyasztása jót tesz a szervezetünknek.

Jó reggelt!

Nemcsak az orrszarvúakat ünnepeljük ma, hanem az őszi napfordulót is.

A Tisza Párt nem támogatja a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra – híradó

Vlagyimir Putyin pártja toronymagasan nyert az orosz választásokon, Donald Trumpot újságok perelik, Szoboszlai Dominik kabriót villantott.