Kijössz a dogáról és eszedbe jut, hogy elhibáztál valamit. Késő bánat. Magabiztosan jelentkeztél órán, aztán kiderült, hogy a válaszodnak köze nincs a helyes megoldáshoz. Kínos? Persze. Jó érzés? Nem. De van egy jó hírünk: attól még, hogy valamit elrontottál, nem jelenti azt, hogy béna vagy. Mert egyrészt senki sem hibátlan, másrészt a hibákból tanulni lehet.
Az agy egy bonyolult szerkezet, amelyet a mai napig kutatnak. Ami tuti: az emberi agy nem úgy működik, hogy egyszer megtanulunk valamit, és onnantól minden tökéletesen megy. Vagy hogy mindenre emlékezni fogunk. A filmekben néha láthatsz olyan szereplőket, akiknek állítólag fotografikus memóriájuk van, vagyis szinte fényképszerű pontossággal képesek felidézni mindent. Csakhogy az ilyen memória létezésére nincs meggyőző tudományos bizonyíték.
Gondolj csak arra, amikor biciklizni tanultál. Elmondták, hogy kell, értetted is. De minden bizonnyal nem tekertél végig elsőre hibátlanul az utcán. Előbb bizonytalankodtál, elvesztetted az egyensúlyodat, esetleg el is estél. Aztán újra megpróbáltad.
A tanulás is gyakran hasonlóan működik. Csak egy elrontott doga után nehezebb észrevenni.
Az agyad figyel a hibákra
Janet Metcalfe, a Columbia Egyetem pszichológusa évekig kutatta, hogyan tanulunk a saját és mások hibáiból. Arra jutott, hogy ha először rossz választ adunk egy kérdésre, majd megtudjuk a helyes megoldást, az segíthet abban, hogy később jobban emlékezzünk rá.
Különösen érdekes, de annyira nem meglepő, hogy néha épp azokból a hibákból tanulunk a legtöbbet, amelyeknél tutibiztosak voltunk a válaszunkban. Hiszen ilyenkor meglepődünk: nahát, ezt tényleg rosszul tudtam? És ez beragad.
Ezt nemcsak a pszichológusok mondják, az agykutatók is találtak rá bizonyítékot. A Michigani Állami Egyetem kutatói 25 egyetemista agyának elektromos aktivitását vizsgálták, miközben olyan feladatokat oldottak meg, amikben könnyű volt hibázni.
Kiderült, hogy azoknál, akik úgy gondolták, hogy a képességeik gyakorlással fejleszthetők, erősebb volt egy, a hibák tudatosításához kapcsolódó agyi jel. Ráadásul a hibázás után pontosabban is teljesítettek.
De van egy fontos feltétel. Nem elég egyszerűen hibázni. Azt is meg kell értenünk, mi volt a hiba, és hogyan lehet kijavítani.
Nézzük például a matekot. Ha rosszul oldasz meg egy egyenletet, és megnézed a pirossal javított helyes választ, attól még nem feltétlenül fogod tudni, mit rontottál el. Sokkal többet ér, ha rájössz, hol csúszott félre a számolás.
Vagyis a rossz válasz vagy az, ha nem tudsz valamit, néha egyáltalán nem haszontalan. Megmutatja, min lehet még dolgozni.
Hibázás = ciki?
Persze mindnyájan örülnénk annak, ha soha nem kerülnénk ciki helyzetbe, de az élet nem így működik. Emberek vagyunk. A hibázásnak pedig sokszor következménye is lehet. Egy rossz jegy miatt izgulhatunk, butának érezhetjük magunkat. Egy elrontott passzért leszidhatnak a csapattársaink. Vagy kinevethetnek minket a barátaink, osztálytársaink.
Ilyenkor könnyű arra jutni, hogy inkább meg sem próbálod, vagy elkönyveled magad kevesebbnek, mint a többiek. Inkább nem mondasz semmit, mintsem butaságot mondj. Nem nevezel be egy versenyre, mert mi van, ha utolsó leszel? Vagy nem mutatod meg a rajzodat, mert szerinted mások biztosan ügyesebbek.
A hibázástól való állandó félelem és a szégyenérzet a közérzetünkre is rossz hatással lehet. De van egy gyakorlatibb probléma is: ha csak azt csináljuk, amiben már jók vagyunk, vagy amiben biztosak vagyunk, akkor nehezebb lesz új dolgokat megtanulni. Egyszerűen kevesebb lehetőséget adunk magunknak a gyakorlásra és a fejlődésre.
A pszichológiában gyakran beszélnek a fejlődési szemléletről. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a képességeinket nem tekintjük örökre eldöntött adottságnak. Attól, hogy ma valami nem megy, még megtanulhatjuk.
Persze önmagában a hurráoptimista pozitív hozzáállás nem tesz csodát. Gyakorlásra, megfelelő segítségre és néha egészen más tanulási módszerre is szükség lehet.
A hibázás nem ugyanaz, mint a kudarc
Van különbség aközött, hogy elrontasz valamit és aközött, hogy ettől te magad kevesebbet érnél.
Egy doga jegye arról is mondhat valamit, hogy rossz napod volt. Vagy korábban nem tudtál koncentrálni, ezért nem sikerült rendesen felkészülnöd. De nem arról mond ítéletet, hogy mennyit érsz, vagy hogy később mire leszel képes.
Természetesen vannak helyzetek, amikor kifejezetten fontos elkerülni a hibákat. Egy sebésznek például műtét közben nem az a dolga, hogy kísérletezgessen. Éppen ezért gyakorolnak az emberek biztonságos körülmények között: hogy később, amikor már nagy a tét, kevesebbet hibázzanak. De még így is megesik, hiszen ők sem tökéletesek.
Az sem mindegy, milyen hibáról beszélünk. Ha rosszul oldasz meg egy feladatot, az más, mint ha megbántasz valakit. Utóbbi esetben nem elég annyit mondani, hogy „hoppá, hibáztam”. Érdemes bocsánatot kérni, és megpróbálni helyrehozni, amit lehet, vagy okulni belőle.
Mit kezdj egy elrontott dolgozattal?
Először is nyugodtan lehetsz mérges vagy csalódott. Nem kell úgy tenni, mintha örülnél. Később viszont érdemes feltenni magadnak pár kérdést. Mit rontottam el? Miért rontottam el? Mit csinálhatnék másképp legközelebb?
Lehet, hogy nem értetted az anyagot. Lehet, hogy túl gyorsan dolgoztál, vagy egyszerűen nem aludtál eleget. És az is lehet, hogy segítséget kell kérned valakitől, mert másképp kell elmagyarázni neked az anyagot.
Egy hiba önmagában nem tesz okosabbá. De ha foglalkozol vele, könnyen lehet, hogy éppen az segít majd továbblépni.
Úgyhogy legközelebb, amikor valami nem sikerül elsőre, jusson eszedbe: attól még nem vagy rossz valamiben, hogy egyelőre nem megy.
