Egyetlen poszt és másodperceken belül emberek tíz- vagy százezreihez eljut egy üzenet. Ha valahol tüntetés kezdődik, szinte azonnal megjelennek róla fotók, videók. A szerveződés kismillió netes csatornán ezerrel pörög. Másodpercről másodpercre, azonnali válaszokkal. De hogyan lehetett megszervezni egy forradalmat 1956-ban, amikor nem volt internet, közösségi média, de még vonalas telefon is csak nagyon kevés háztartásban volt. Na és honnan tudták meg az ország másik végében élők, hogy mi történik Budapesten?
Azóta persze alaposan megváltozott a világ. Például a 2011-ben kezdődő, több országon végigsöprő arab tavasz idején a Facebook és a Twitter is segítette a kormányellenes tüntetők szerveződését és a hírek terjesztését. Egyiptomban a hatalom annyira tartott ettől, hogy napokra lekapcsoltatta az internetet. 2013-ban Ukrajnában egy újságíró Facebook-bejegyzése is hozzájárult ahhoz, hogy az emberek gyülekezni kezdjenek Kijev főterén. A 2016-os törökországi puccskísérlet idején pedig Recep Tayyip Erdoğan elnök egy videóhíváson keresztül hergelte a támogatóit. Az üzenetét a televízió is közvetítette, a közösségi oldalak elérését pedig egy időre korlátozták.
Vagyis az internet eszköz mind a tüntetők, mind a hatalom kezében.
1956-ban viszont teljesen más volt a helyzet. Papírlapok, sokszorosítógépek, rádiók, telefonok, vonatok és rengeteg ember kellett hozzá. Akik nem mellékesen hatalmas veszélybe sodorták magukat azzal, hogy továbbították az infókat.
Egyetemisták, akik változást akartak
1956-ról írtunk már bővebben nektek, ide kattintva elolvashatjátok az eddigi cikkeket. De emlékeztetőül: az ország a Szovjetunió befolyása alatt állt, szovjet katonák állomásoztak nálunk, nem volt szabad választás. A hatalom mindent ellenőrzött, a sajtót, rádiót, tévét is. Aki nyilvánosan bírálta a rendszert, komoly bajba kerülhetett.
A változás követelésében fontos szerepük volt az egyetemistáknak. Ők szerveződtek először Szegeden, majd szép sorban más egyetemeken is megindult a szervezkedés. Október 22-én tartottak nagygyűlést a budapesti Műegyetemen. Itt fogalmazták meg a híres 16 pontjukat. Többek között sajtószabadságot, a szovjetek kivonulását és szabad választásokat követeltek.
Ha mindez ma történne, elég lenne kiposztolniuk és futótűzként terjedne. Anno, internet hiányában azonban ki kellett találni, hogyan juttatják el a többi állampolgárnak.
A műegyetemisták másnap több ezer példányban sokszorosították a követeléseiket, és terjeszteni kezdték Budapesten. Ezek voltak a röplapok. Nem feltétlenül voltak szépen megszerkesztve, és eleinte írógéppel, stencillel vagy kézzel készültek. A stencil olyan sokszorosítási módszer volt, amellyel egy előkészített sablon segítségével ugyanazt a szöveget sok papírra át lehetett másolni. Később a nyomtatásába szép sorban álltak be országosan nyomdák, ehhez nagy bátorság kellett néhány nyomdásztól.
A röplapokat kézről kézre adták, kiragasztották és több helyen fel is olvasták. És ehhez a diákoknak busszal, gyalog vagy vonattal kellett egyik városból a másikba menniük.
Ha megnéznétek ezeket a röplapokat, az Országos Széchényi Könyvtár ma több mint ezer korabeli röplapot és több száz szöveges plakátot őriz a gyűjteményében. Ide kattintva eléritek.
Egy tüntetés, ami egyre nagyobbra nőtt
Október 23-án délután Budapesten a diákok tüntetni indultak. Ehhez egyre többen csatlakoztak. Az utcákon jelszavakat kiabáltak, a követeléseket felolvasták, és az emberek egymástól tudták meg, merre tart a tüntetés. Ez nem úgy működött, mint egy Facebook-esemény, amin előre látni lehet, hányan jelezték a részvételüket. A szervezők sem tudhatták pontosan, mekkora tömeg lesz a felvonulásból.
Az emberek személyesen adták tovább a hírt, és sokan egyszerűen azért csatlakoztak, mert látták, hogy mások is az utcára vonulnak.
A rádió ostroma. De miért?
1956-ban a rádió volt az az eszköz, amivel a legtöbb emberhez el lehetett jutni. Ezért október 23-án a tüntetők egy része a Magyar Rádió épületéhez ment. Követelték, hogy olvassák be az 16 pontot. A rádió vezetése ezt megtagadta. Sőt, Gerő Ernő, a kommunista párt vezetője mondott beszédet a rádióban ami csak tovább növelte a feszültséget.
A rádió épületét az ÁVH, a rettegett állambiztonsági szervezet védte. Itt dördültek az első lövések és a felkelők október 24-én hajnalra elfoglalták az épületet, aminek nagy ára volt: sok halálos áldozatot követelt az összecsapás.
A rádió ostroma a forradalom egyik legfontosabb eseménye volt. A tüntetők azt szerették volna, hogy az egész ország hallhassa a követeléseiket. Az épület elfoglalására viszont a műsort már más helyszínről sugározták.
A Szabad Európa Rádió Münchenből szólt
Volt egy másik rádió is, a Szabad Európa Rádió (SZER). Ennek a székhelye nem Magyarországon volt, hanem a nyugatnémet Münchenen. Onnan sugárzott magyar nyelvű adást. A rádiót amerikai támogatással hozták létre, és olyan hírekről is beszámolt, amiket a magyar állami média elhallgatott, torzított.
A Szabad Európa volt az, ami a különböző magyarországi forradalmi rádióadók közléseit továbbította. Ez azért volt kulcsfonotsságú, mert a helyi rádiók adásai gyakran csak kisebb területen lehetett fogni. A Szabad Európa viszont sokkal messzebbre juttathatta el a híreket, és a külföldi reakciókról is tájékoztatta a hallgatókat.
A Szabad Európa Rádió szerepéről sokat vitáztak. Kapott bírálatot azért, mert elfogultan, vagyis bíztatóan, a felkelőknek tanácst adva közvetített adást. De az nem igaz, hogy a rádió szervezte volna meg vagy indította volna el a magyar forradalmat.
A hírek vidékre és külföldre is eljutottak
A forradalom nem állt meg Budapesten. Az emberek telefonon, személyesen, röplapokon és rádióadásokból értesültek az eseményekről. Vidéki városokban is tüntetések kezdődtek, és több helyen saját forradalmi szervezetek alakultak.
A rádiózás is átalakult. Több helyi adó a forradalom oldalára állt, október 30-tól pedig az országos rádió Szabad Kossuth Rádió és Szabad Petőfi Rádió néven sugározta műsorait.
A külföldi rádióadók és újságok révén a világ más országaiban is egyre többen értesültek arról, mi történik Magyarországon.
November 4-én a szovjet hadsereg leverte a forradalmat, és súlyos megtorlás következett.
Az 1956-os események megmutatták, hogy egy üzenet terjedéséhez nem feltétlenül kell modern technológia. Összefogás viszont annál inkább. Egy papírlap vagy néhány ember beszélgetése is elég ahhoz, hogy egyre többen értesüljenek arról, amit a hatalom inkább elhallgatna. A közösségi oldalak ellenére ezért is fontos a független sajtó szerepe ma is.
