1500 delfin vonult együtt Kaliforniában

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A szürke bálnák vonulását akarták megfigyelni tudósok Kaliforniában, amikor egyszer csak felbukkant egy hatalmas delfincsorda. A nagyjából 1500 Risso-delfinből álló csorda szemlátomást remekül érezte magát. Ugráltak, csapkodtak, játszottak a kutatók hajója körül.

Volt olyan delfin is, amelyik a hajó által keltett hullámot lovagolta meg. Ez egyébként nem ritka dolog. A delfinek gyakran játszanak így, pláne, amióta léteznek megfelelő gyorsaságú hajók.

Az eredetileg bálnákat kutató tudósok kénytelenek voltak megváltoztatni az útvonalukat a delfinek miatt. Egyrészt azért, mert nem akarták kockáztatni, hogy nekimennek az állatoknak. Másrészt a nagyjából hatméteres kutatóhajó nem biztos, hogy kibírna egy ütközést. A Risso-delfinek ugyanis akár négyméteresre is megnőhetnek, a súlyuk pedig fél tonna is lehet.

A hatalmas delfinraj felbukkanása ritkaságnak számít, de nem először fordul elő. Ugyan egy átlagos delfincsapat nagyjából 10-30 állatból áll, most úgy tűnik, több tucat ilyen csapat gyűlt össze. A kutatók szerint nemcsak a közös móka hozta össze a delfineket, hanem a közös vonulás is. Valamennyien dél felé tartanak, ahol több az élelem.

A Risso-delfinek nem tartoznak a veszélyeztetett fajok közé, de azért vigyázni kell rájuk, hiszen, ahogy a legtöbb állatnak, nekik is árt az emberi tevékenység. Különösen érzékenyek a zajra, és persze a vízbe kerülő szennyező anyagokra. Egyes helyeken, például Japánban vadásszák is a húsa miatt. A világ számos, főleg meleg tengerében megtalálható ez a fajta delfin, nem ritka, hogy a Földközi-tengerben és az Adriai-tengerben is felbukkan néhány példány. (independent.co.uk)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Poloskák és börtönrácsok: mit árulnak el a tegnapi beszédek?

Orbán és Magyar szövegéből kiderült, mi a tervük a választásig. Elemzés!

A hét műtárgya: Li, a szörnymester kedvese

Ő teremtette a világ egyik legismertebb szörnyét.

Jó reggelt!

Lustálkodós idő lesz, be lehet kapcsolni a panda üzemmódot!