9000 könyvet költöztettek arrébb egyesével egy michigani kisváros lakói

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Az amerikai Michigan állam egyik kisvárosában, Chelsea-ben igazi csapatmunka jött létre a múlt hétvégén. Egy helyi könyvesbolt egy egy háztömbre lévő üzlethelyiségbe költözött, ezért körülbelül 9000 könyvet kellett volna elszállíttatnia. A tulajdonos a lakosok segítségét kérte, és mintegy háromszázan jelentek meg, hogy beszálljanak a szállításba.

Nem is akárhogy: a résztvevők emberi láncot alkottak az útvonalon, és egyesével adogatták át a több ezer könyvet. Sőt, nem is csak a bejáratig pakolták le azokat, hanem ábécésorrendben fel is rakták a könyveket a polcra.

A tulajdonos, Michelle Tuplin azt mondta, a módszer praktikus is volt, de a lényeg, hogy felpezsdült tőle a város, hiszen mindenki részt vehetett az akcióban. „Ahogy az emberek továbbadták a könyveket, néha megszólaltak, hogy »ezt még nem is olvastam«, »hú, ez jó«.

A pakolás egyébként alig két órát vett igénybe. Vagyis sokkal rövidebb ideig tartott, mintha egy költöztetőcéget bíztak volna meg a több ezer cím be- és kipakolásával. Az új bolt remélhetőleg heteken belül kinyithat.

(AP)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Mi az az anorexia?

Az egészség az első, és ehhez néhány dolgot fontos tisztázni.

Két méter feletti harcsákat fognak a Tiszában

Kuttyogatással sikerült lépre csalni.

Garfield

Legalább csinál valamit!