A kukásautó nem egyszerű teherkocsi

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Minden város, sőt ma már minden falu megszokott vendégei a kukásautók. Ezek viszik el a szemetet, és ha nem lennének, akkor hamar elborítana minket a hulladék. De a szemétszállítók egyáltalán nem sima teherautók.

Az emberi történelem nagy részében általában nem volt szükség szemétszállításra. Egy középkori, vagy akár százötven évvel ezelőtti faluban nem keletkezett annyi szemét, amivel foglalkozni kellett volna. Az ételmaradékot megették a disznók és egyéb állatok, a növényi hulladék lebomlott a szemétdombon. A törött bútor és kapanyél tűzifa lett, az elhasznált ruhákból rongy, az elkopott vasszerszámot meg leadták a kovácsnak beolvasztani. A szemét a nagyvárosok megjelenésével kezdett gondot okozni. De persze kezdetben még ez nem zacskókat jelentett, hanem például állati belsőségeket és egyéb szerves anyagokat. Ezeket kordén kivitték a városból, és kidobták valahol.

Szemétgyűjtő lovaskocsi Budapesten, 1949-ben. Fotó: Fortepan / Kovács Márton Ernő

A modern városokban aztán berobbant a szeméttermelés is. Az ipar ontani kezdte a csomagolt élelmiszert, előbb papírban és üvegben, majd jött a műanyag. Ekkor már működtek szemétszállító kocsik, és ezek még egyszerű teherjárművek voltak. Ám a szemét csak szaporodott.

Színre lép a KUKA

Ezért születtek meg az olyan szemétgyűjtő kocsik, amik nemcsak elvitték a hulladékot, de össze is tömörítették. Ez forradalmi találmány volt. A szemétnek ugyanis nem a súlya sok, hanem a térfogata. A rengeteg lazán egymásra dobált papír, doboz meg szatyor hamar megtölt akár egy kamiont is. Az új gépek viszont folyamatosan préselték vagy darálták a szemetet. Így a sokszorosát tudták elvinni a korábbi mennyiségnek.

Az egyik első kukásautó

A hatékony munkát segítette, hogy szabványos szemétgyűjtőket helyeztek ki, amiket a kocsi karjai meg tudnak fogni, felemelni és kiüríteni. Így gyorsan be lehet gyűjteni egy utca szemetét.

Magyarországon az 1920-as évek végén jelentek meg az ilyen autók. Ezeket külföldről kellett beszerezni, és egy német vállalatra esett a választás. A cég neve pedig az volt, hogy Keller und Knappich Augsburg – vagyis KUKA! A Mercedes teherautók oldalán ott virított a Kuka név, így hamar kukásautó lett a nevük, a tartálynak pedig kuka. A szó amúgy létezett a magyarban, de eredetileg süketnémát vagy bambát jelentett.

Később persze mások is gyártottak ilyen autókat, de a név megmaradt. Nálunk a második világháború után, az 1950-es évektől terjedt el igazán a modern szemétgyűjtés. Az alapelv megmaradt, ahogy az is, hogy a kukásautó a faránál veszi fel a kukát. Más országokban vannak kocsik, amelyek oldalról vagy elölről emelik fel a tartályt.

A kukásautóban roppant erők dolgoznak, hogy minél több hulladékot felvehessen, mielőtt a szeméttelepre indul. A gépezet egy hűtőszekrényt képes bőrönd méretűvé összenyomni.

Skoda kukásautó 1972-ben Budapesten. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Nem minden szemét viselkedik ugyanúgy. Az üveg szilánkokra törik és összekeveredik a többi anyaggal. Az elemek és akkumulátorok pedig a nyomás alatt akár tüzet is okozhatnak. Ezért segítesz a kukásoknak, ha ilyeneket nem dobsz a normál szemetesbe.

A KUKA vállalat ma is létezik, de már nem gyárt szemétgyűjtő kocsikat. Ehelyett az ipari robotok világhírű fejlesztője, és az európai robotika egyik legfontosabb szereplője.

A kukásautó lényegében változatlan formában működik a mai napig. Ám a szemétszállítás sok emberi munkát igényel, és egyre nehezebb jelentkezőket találni. A feladat fárasztó, és a kukásokat annak ellenére lenézik sokan, hogy nélkülük hetek alatt lakhatatlan lenne a város. A mérnökök ezért dolgoznak az automata, robotizált kukásautón, hogy minél több munkát végezzen el a gép. Így aztán lehet, hogy újra a KUKA fog segíteni a szemétgyűjtés ügyén…

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jutalmat kapott a férfi, aki belépett hétezer robotporszívó informatikai rendszerébe  

Csak szórakozni akart a saját porszívójával, de közben súlyos biztonsági hibát talált a modellben.

Kázmér és Huba

A magándetektív akcióba lép.

Jó reggelt!

A forradalmi vasárnap után egy szürkés hétfő következik.