A kutyákra is hatott a koronavírus időszaka

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Nagyon úgy tűnik, hogy az emberek mellett a kutyákra is hatással volt a Covid-19-világjárvány idején elrendelt karantén. Vagyis amikor mindenkinek otthon kellett maradni. Egy friss kutatás szerint ugyanis 2020 után nehezebb volt tanítani őket.

Egy tudományos folyóiratban jelent meg az a tanulmány, ami 47 ezer kutya viselkedését vizsgálta a koronavírus-járvány idején, majd rögtön utána.  A szakemberek az állatok félelmét, a figyelmét, az agresszió és a taníthatóság változásait figyelték. Úgy találták, hogy az átlagos taníthatósági pontszámok 2020-ban magasabbak voltak, ám az ezt követő három évben alacsonyabbak.

A Covid-vírus nagyon közelről. Fotó: HUN-REN

„A kutyák nagyon érzékenyek. Az is elképzelhető, hogy a gazdáik frusztrációja átragadt a kutyáikra is, mire azok kevésbé lettek taníthatóak, és hajlamosabbak lettek a rossz viselkedésre.”

Alkalmazkodtak tehát a környezetben megjelent stresszhez. A szakember szerint ez arra enged következtetni, hogy a gazdik és a kutyák egyaránt egyedi kihívásokkal néztek szembe 2020 és 2023 között. És biztos, hogy az otthonülés, az ingerszegény élet sem segített.

Az értékek pár évig voltak alacsonyak, 2023-ban már javulni kezdtek. (Kispolgár / HVG)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Nyolc gyerek még mindig kórházban van a menza miatt, terápiás kutya az egyik egyetemen – híradó

Fapados gépen jött haza a miniszterelnök egy angol meccsről, bután viselkednek a látogatók a Budakeszi Vadasparkban.

Angliában változik a tanterv: minden gyerek tanulhat zenét

A változáshoz maga Ed Sheeran is hozzájárult.

Villamos váltja a fogaskerekűt?

Lehet, hogy nem is kell a fogaskerék?