A six-seven lett az év szava az egyik legfontosabb online szótárnál

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A világ vezető online szótára a six-sevent választotta az év szavának. Talán ti is ezt hajtogatjátok mostanában. Ha nem, akkor tudjatok róla, hogy egy csomóan ezt hajtogatják a közösségi médiában és a sulikban.

Jó kérdés, hogy mégis mit jelent az, hogy 67 (így írják, de szigorúan six-sevennek mondják, nem sixty sevennek). Úgy látszik, hogy senki sem tudja pontosan. Inkább amolyan belső viccként működik a tinédzserek között.

Még a vezető szótár, a Dictionary.com szerkesztői is bevallották, hogy bizonytalanok a szó jelentését illetően. Utána a szülőket is megszólították. Szerintük a fiatalabb generáció most megint jót nevet a felnőtteken, amiért próbálnak értelmet találni az újabb és újabb szlengeknek és a mémeknek. Ebben egyébként hasonlít a Skibidi Toilet sorozathoz.

A szótár szerint a six-seven eredete az amerikai rapper Skrilla „Doot Doot (6 7)” című dalára vezethető vissza, amelyben többször is ismételgeti ezt a két számot.

De vírusszerűen csak akkor terjedt el, amikor egy kosármeccsen kiabáló fiatal srác fel-le mozgó kezek kíséretében azt ordította, hogy SIX SEVEN.

Egy rakás cikk született már a six-sevenről, amely próbálta megfejteni a mém népszerűségének a titkát. Ausztrália második legnépesebb államának, Victoria államnak a miniszterelnöke még egy sajtótájékoztatón is megemlítette a kifejezést és megjegyezte, hogy az semmit sem jelent.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kázmér és Huba

Gyanús szabálykövetés!

Jó reggelt!

Csak tisztességesen érdemes.

Krumplimobilokat dobtak be egy fővárosi börtönbe, feljelentették a miniszterelnököt – híradó

Nem mond le a köztársasági elnök, vizsgálatokat indít az új kormány.