Alszanak-e a hangyák?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Érkezett hozzánk egy kérdés, hogy alszanak-e a hangyák. A rövid válasz az, hogy igen.

Ezek a rovarok, amelyek egyébként az Antarktiszt, Grönlandot és Izlandot leszámítva mindenhol jelen vannak, naponta akár 90-250-szer is alszanak. Persze nem sokat, kb. 1-6 perceket. Ha pedig összeadjuk ezeket a sokszor 1-6 perceket, kiderül, hogy napi 4-9 órát alszanak átlagban. Az alvások mélysége egyébként hangyafajonként változik: a vörös- és feketehangyák alszanak a legmélyebben. A többiek csak felületesen szunyókálnak.

Az alvásukra úgy jöttek rá a kutatók, hogy laboratóriumban vizsgáltak hangyákat, és azt látták, hogy az alvó hangyák nem reagálnak hangyatársaik mozgására, érintésére. És nem is szorgoskodnak, ahogy a többiek.

A hangyák kolóniákban, nagy közösségekben élnek. A hangyabolyok lehetnek a föld alatt, odvas fákban vagy akár épületek titkos zugaiban.

A Magyarországon a szabadban élő hangyafajok egyébként téli álmot is alszanak, hibernálódnak ilyenkor. Lehúzódnak a föld alá, lelassul az anyagcseréjük és legfeljebb vizet isznak néha. De azok a hangyák, akik házakban, lakásokban, vagyis télen is melegebb helyen élnek, aktívak maradnak. Viszont ez nem jó a kolóniának, mert nem tudják kipihenni magukat a peterakás időszakára.

A bolyt mindig egy termékeny nőstény alapítja, ő lesz a boly királynője. A dolgozó hangyák egy része pedig arra áll át, hogy ellássák őt. Védik, hogy ne essen bántódása, mert a királynő fő feladata a peterakás. Vagyis a szaporodás.

Ennek következtében a hangyakirálynő többet is alszik. Vagyis hosszabb ideig, átlagosan alkalmanként 6 percig, tehát napi kb. 9 és fél órát. (Kispolgár/ Guardian/ Medium)


A fenti kérdést egy Kispolgár tette fel a szerkesztőségnek a Miért? rovatban. Szerencsések vagyunk, mert már sok jó kérdést kaptunk, és most téged is arra bátorítunk, hogy keress minket azzal kapcsolatban, ami érdekel! A részleteket ide kattintva találod.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Meghalt Ferenc pápa

Sokáig volt beteg, de húsvétvasárnap még megjelent a hívek előtt.

Nem csak Jézus támadt fel

Romulusztól a zombikig hosszú a visszatérők listája. Fel, támadás!