Felújítják a párizsi Louvre múzeumot. Ezt Emmanuel Macron francia elnök jelentette be. A világ leglátogatottabb múzeumában közel 35 ezer tárgyat őriznek, köztük Leonardo da Vinci Mona Lisáját és a milói Vénusz- (vagy méloszi Aphrodité-) szobrot is.
Az Új reneszánsz nevű projektet azután jelentették be, hogy a Louvre igazgatója, Laurence des Cars levelet intézett a kormányhoz, amelyben azt írta: a múzeum súlyos problémákkal küzd a túlzsúfoltság és az elavult épület miatt. Hozzátette, hogy a műalkotásokat vízszivárgások és hőmérséklet-ingadozások is fenyegetik. Ó, és nincs elég vécé.
Szerinte az üvegpiramis szerkezetileg képtelen megbirkózni az évi kilencmilliót is meghaladó látogatószámmal. Des Cars arról is írt, hogy meg kellene vizsgálni, hogy megfelelően mutatják-e be a Mona Lisát.

A múzeum napi 30 000 látogatójának mintegy háromnegyede azért megy, hogy megnézze Leonardo da Vinci festményét. De a múzeumi túra mára dzsungelharccá vált: a kiállítóteremben folyamatosan óriási tömeget kell irányítani, a látogatóknak pedig átlagosan 50 másodpercük van arra, hogy megnézzék és lefotózzák a képet. A múzeumigazgató szerint ebben a formában a közönség nem is tudja befogadni, megérteni a művet.
Macron elmondta, hogy a Mona Lisa egy új, saját terembe költözik, a nem uniós lakosoknak pedig többet kell majd fizetniük, hogy megnézzék. A költözés lehetővé tenné, hogy az eddigi kiállítóteremben lévő más remekművek is megkapják a kellő figyelmet.
A kiírás szerint készül egy második főbejárat a Louvre-ba, ahonnan el lehet majd érni a föld alatti kiállítótermeket is. A Szajna felőli részt teljesen felújítanák, és fákkal teli sétányt hoznának ott létre. A múzeumot korszerűsítik is, lesznek benne új vécék, éttermek és pihenőhelyek.
Ennek a költsége több százmillió euró lesz, de az adófizetőknek nem kerül semmibe, mert a felújítást a jegyeladásokból, adományokból és szponzori szerződésből finanszírozzák majd.
A Mona Lisát nemrég levessel öntötte le két klímaaktivista, erről itt írtunk nektek hosszabban. A franciaországi útikönyvünket pedig ide kattintva olvashatod el.
(BBC)