Az edzéseken nincs helye az erőszaknak

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Időről időre előkerülnek olyan történetek, amik kegyetlen, durva edzőkről szólnak. Még úgy is, hogy ma már elvileg tilos a sportolókat bántalmazni, akár testi, akár lelki bántalmazásról legyen is szó. Magyarországon hivatalosan fegyelmi vétség járna az olyan edzőknek, akik pofonokkal, veréssel vagy például megalázással akarnák jobb eredményekre bírni a versenyzőiket. Ennek ellenére még ma is sokan gondolják azt, hogy egy kis testi fenyítés nem árthat. Sokszor pedig maguk a sportolók és a szüleik is azt hiszik, hogy egy kis kegyetlenkedés „bele kell, hogy férjen” az edzői módszerekbe, ha ezek hozzák a várt eredményeket.

Az utóbbi években számos botrány rázta meg a magyar versenysportot.

A napokban ráadásul az egyik legeredményesebb magyar úszóedzőről, a 2004-ben elhunyt Széchy Tamásról állította egy volt tanítványa, hogy súlyosan bántalmazta őt. Néhány éve pedig Cseh László korábbi olimpikon úszó mesélte el, hogy milyen testi és lelki sérüléseket szenvedett el az edzések alatt.

Cseh László három olimpiai ezüstérmével a 2008-as olimpia után. Kép: Facebook

Olyan edzőket, sportvezetőket neveztek meg bántalmazóként, akiket addig hatalmas tisztelet övezett. Épp ezért nehéz sokaknak előjönni a saját történetükkel. Hiszen a versenyzők sokszor szinte istenítették azokat, akik a versenyekre készítették fel őket. Azt is mondták, hogy az eredmények teljesen háttérbe szorították a módszereket, amikkel elérték azokat. Pedig ezek a módszerek sokszor komoly traumákat okoztak a sportolóknak.

Azt nem lehet pontosan tudni, hogy ma mennyi bántalmazó edző dolgozhat sportoló gyerekekkel.

Egy-egy csapat úgy működik, mint egy nagyon zárt közösség, ahonnan ritkán kerülnek ki az ügyek. Ezekben a közösségekben pedig sokszor nagyon szigorú hierarchia, vagyis függőségi viszony van, aminek a csúcsán maga az edző áll.

Egy 2021-ben készült nemzetközi kutatás szerint a sportolók 65 százaléka tapasztalta meg gyerekkorában a bántalmazás valamelyik formáját. A felmérésben osztrák, német, belga, spanyol, román és angol sportolók vettek részt. De a kutatók szerint a helyzet minden országban hasonló lehet. És feltűnő volt a kutatásban, hogy az élsportoló gyerekek voltak a leginkább érintettek.

Részlet a Fehér tenyér c. filmből. Kép: YouTube

Az utóbbi években a botrányok hatására sok sportegyesület elkezdett figyelni arra, hogy a gyerekek ne szenvedjenek testi sérüléseket. Arra viszont már jóval kevesebb a szakember, áll rendelkezésre, aki a lelki egészségükre is oda tudna figyelni. Pedig a gyerekek mentális jólléte erősen befolyásolja az eredményeket is.

A tapasztalat az, hogy komoly különbségek vannak a sportágak közt. Ahol kevésbé számít az eredmény, ott általában kevesebb a bántalmazás is. Viszont az is látszik, hogy hiába van minden egyesületnek etikai szabályzata, ami leírja, hogyan kell a gyerekekkel bánni, a fiatal sportolók nem feltétlenül tudják, hogy kihez forduljanak. Sőt, sokszor még azt sem tudják biztosan, hogy ami velük történik, az nem oké.

Bántalmazáson ugyanis nem csak a verést kell érteni.

Az is annak számít, ha egy gyereket például betegen vagy sérülten indítanak egy versenyen, vagy ha nem adnak neki elég időt pihenni. Bántalmazás az is, ha nem ihat, ha szomjas, vagy nem mehet ki a mosdóba. De az is, ha egy gyereket gyengébbnek, tehetségtelennek gondolnak, és emiatt folyton szidják, megalázzák. Sok gyerek fél attól, hogy kikerül a csapatból, ha nem teljesít, ezért inkább elviseli, ami történik vele.

Arról pedig sokszor a felnőttek sem tudnak, hogy a csapaton belül hogyan bánnak egymással a gyerekek. Az edzőtáborokban, versenyeken ugyanis még ma is gyakoriak a „beavatási szertartások”, amikről talán maguk az edzők sem tudnak. Az is edzésen elszenvedett bántalmazás, amit a gyerekek néha egymásnak okoznak.

Az a jó, ha a sport öröm tud maradni. Kép: Pixabay

Az erőszak nem lehet az edzés része

Azt kell tudnia mindenkinek, akár gyereknek, vagy akár felnőttnek, hogy nem lehet az edzés és a felkészülés része az erőszak. Legyen ez bármilyen. Érthető, persze, hogy néha türelmetlen az edző. És az is, hogy vannak gyerekek, akik szemtelenek, lusták, vagy épp nincs kedvük nekimenni a sokadik hossznak a medencében. De kell, hogy legyen az edzőnek egy jó módszere megoldani ezt. És nem az, hogy üvöltözik vagy hozzávágja a papucsát a gyerekhez.

A sportnak ugyanis elsősorban örömforrásnak kéne lenni. Az pedig különösen szomorú, hogy sok gyerek azért hagyja abba a versenysportot, sőt, sokszor magát a sportolást is, mert valamilyen bántás, trauma érte az edzéseken.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield

Egy szívhez szóló dallam!

Jó reggelt!

A matek menő, hiszen az interneten élünk.

Kommentelő asszony fenyegette Orbánt, földrengés volt az óceán fenekén – híradó

A veszélyes kommentelőt elfogták. Pókcsípés, temetés, ChatGPT.