Ahogy mondani szokták, a legbiztosabb dolog az életben az, hogy egyszer vége lesz. Ez persze nagyon ijesztő gondolat, pedig ugyanolyan természetes dolog, mint az, hogy megszületünk. Az elmúlás gondolata az ősidők óta aggasztja az embereket. A vallások valószínűleg azért is alakultak ki, hogy a túlvilág és a lélek halhatatlanságának ígéretével picit megnyugtassák az embereket. (Persze sok vallásban a halál után sincs nyugta az embernek. Van, akit a pokollal riogatnak, van, akit azzal, hogy csótányként születik újra. De a vallásos túlvilágokról majd egy másik cikkben írunk bővebben.)
Nem véletlen tehát, hogy az emberek évezredek óta próbálják valamilyen módon kicselezni a halált. A következő módszereket semmiképp se próbáljátok ki, biztosan állíthatjuk, hogy nem működnek.
Az első kínai császár és a higany
Kína első császára, Csin Si Huang-ti az időszámításunk előtti harmadik században uralkodott, mindössze 13 évesen megörökölte a trónt. Annyira megszállottja volt a hatalomnak, hogy semmiképp sem mondott volna le róla. Az ő parancsára kezdték építeni a híres kínai agyaghadsereget is, amivel a nagyságát és erejét fitogtatta. Az öregedés gondolata viszont nagyon nem tetszett neki. Még életében többször ellátogatott Zhifu szigetére, mert a legenda szerint ott van a Halhatatlanság Hegye. Az orvosai tanácsára pedig higanyt kezdett szedni, mert azt gondolták, hogy a higanynak gyógyító hatása van. Hát nem volt, a császár 50 éves korában bele is halt ebbe. Mivel a higany még belélegezve is mérgező, ezért a régészek még ma sem merik megbontani Csin Si Huang-ti sírját. Viszont a higanyt azóta is használják a hagyományos kínai orvoslásban.
Életelixír tengerimalac-heréből
Charles-Edouard Brown-Séquard neves orvos volt a 19. században. Mauritiuson született, de az egyik amerikai egyetemen kutatott. Fontos felfedezései voltak az idegrendszerrel és a hormonokkal kapcsolatban. Viszont idősebb korában, 72 évesen más kísérletekbe kezdett. Állatok, főleg tengerimalacok heréjéből készített főzetet. Azt gondolta, hogy az abban található tesztoszteron nevű hormon fiatalít, és feltölti energiával az embert. A találmányát több ezer férfin tesztelte. Mivel kevésnek tartotta a „hatóanyagot”, úgy kalkulált, hogy egy ember fiatalon tartásához legalább negyed tonna bikaherére lenne szükség. 76 éves korában hunyt el, addig folytatta a kísérleteit is. És bár kollégái teljesen bolondnak tartották, a munkássága segítette az endokrinológia, a hormonokkal foglalkozó tudományág fejlődését.
II. Henrik szeretője aranyat ivott
II. Henrik francia király a tizenhatodik században uralkodott. Bár a felesége Medici Katalin volt, de a történészek szerint a legnagyobb hatással a szeretője, Diane de Poitiers volt az életére, sőt, még az uralkodására is. Az asszony húsz évvel volt idősebb a királynál, de a fiatalos külsejét még idősebb korában is meg tudta őrizni. Azt gondolta, hogy az arany-kloridból és más vegyületekből kotyvasztott koktéllal legyőzheti az öregedést és a halált, de tévedett. 66 éves korában aranymérgezés következtében hunyt el. Viszont még így is évekkel túlélte II. Henriket.
A bölcsek köve
A középkori tudósok egy része alkimista volt. Ez a tudományág mai szemmel inkább vicces, mert bár voltak tudományosan értelmezhető eredményei, de sok volt benne a természetfeletti hókuszpókusz is. Az alkimisták célja az volt, hogy megtalálják a „végső anyagnak” nevezett valamit. Ez volt a bölcsek köve, amivel bármit arannyá lehet változtatni, ami képes visszaadni a fiatalságot, és örök életet biztosít. És bár az évszázadok során nem találták meg ezt az anyagot (vagy nem szóltak róla), az alkimisták kutatásai számos tudományágat megalapoztak. A mai modern kémia például nem létezhetne az alkímia nélkül.
Önmagukat mumifikáló szerzetesek
Ez egy meglehetősen bizarr módja volt a „halhatatlanság” elérésének. Ugyanis az ezzel próbálkozó japán buddhista szerzetesek gyakorlatilag halálra éheztették magukat. Az évekig tartó folyamat vége egy tökéletes múmia lett, amit óriási tisztelet övezett. A múmia ugyanúgy részt vett a szertartásokon, rendszeresen átöltöztették, ajándékokkal halmozták el. Végső soron évszázadokig a közösség része maradt. Az önmumifikálást a 19. században betiltották Japánban, viszont az elmúlt századokból 24 ilyen buddhista múmia maradt fent az utókornak.
