Az utóbbi hetek egyik legnagyobb hatású sorozata a Netflixen megjelent Kamaszok című négy részes minisorozat volt. Nálunk 16 éven felülieknek ajánlják, a témája pedig megrázó: egy 13 éves kiskamasz megöli az osztálytárását. A sorozat azt mutatja be, ahogy a kamaszt körülvevő felnőttek és a nyomozók megpróbálják megérteni, hogy mi is történt valójában, mi vezetett a gyilkossághoz.
A sorozat egyik leghangsúlyosabb üzenete az, hogy mekkora is a gyerekek kitettsége az online tartalmaknak. Sokszor a szülők nem is sejtik, hogy milyen hatások érik őket az interneten. A sorozat főszereplőjére például egy nőgyűlölő influenszer hatott túl erősen. Épp ezért Nagy-Britanniában beveszik az oktatási programba a Kamaszokat. A tanárok, szülők és gondviselők pedig segédanyagokat kapnak, amik alapján meg tudják beszélni a gyerekekkel a sorozat által felvetett kérdéseket.
Keir Starmer brit miniszterelnök több gyermekjólléti szervezettel is konzultált, mielőtt a kezdeményezés mögé állt. Szerinte azt, hogy mi hogyan hat a gyerekekre, nem lehet törvényekkel megoldani. A sorozat viszont jó lehetőség arra, hogy párbeszédet indítson a gyerekek és a felnőttek közt. (variety.com)