Birkakaka miatt kellett elhalasztani egy focimeccset Angliában

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Az angliai Cornwallban található St Neot AFC nevű focicsapat kénytelen volt lemondani a legutóbbi bajnoki meccsét a megyei ligában. A mérkőzés előtti éjszaka ugyanis egy kétszáz fős birkanyáj szabadult be a pályájukra. A birkákat reggel gyorsan kiterelték, ám amit utánuk találtak, abban nem volt köszönet. A nyáj ugyanis hatalmas mennyiségű birkakakát hagyott maga után.

A csapat menedzsere szomorúan számolt be az esetről a Facebookon. „Olyan volt már, hogy eső, hó vagy jég miatt nem játszhattunk… de először fordul elő, hogy a játék birkák miatt áll. Igen.. birkák!” De nem maradt tétlen, lapátot ragadott, és segített összetakarítani a kupacokat.

A tettesek, és amit maguk után hagytak. Kép: Facebook/St Neot AFC

Angliában egyébként nemrég hasonló okból kellett elhalasztani egy focimeccset. A Spelthorne és a Wembley csapatának mérkőzését néhány hónapja azért kellett törölni, mert a bíró úgy ítélte meg, hogy a pályán túl sok a libapiszok. Ez pedig komolyan veszélyeztette volna a játékosok egészségét.

Volt olyan is, hogy nem az állatok okoztak fennakadást az angol focibajnokságban. 2018-ban egy meccset azért kellett elhalasztani, mert a kapuk nem érkeztek meg időben a pályára. Egy angol kisvárosban pedig 1999-ben azért nem engedtek lejátszani egy meccset, mert az épp a napfogyatkozás idejére esett. A hatóságok pedig attól tartottak, hogy az utcára csődült emberekkel épp elég lesz nekik foglalkozni, a meccs biztosításával már nem akartak bajlódni. Ezért inkább elhalasztották az egészet. (thesun.co.uk)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Elhunyt Jane Goodall, a világ egyik legemberségesebb tudósa

Bebizonyította, hogy az emberek nem sokkal különbek az állatoknál.

Ő az első AI-generált színész Hollywoodban

A színészek tiltakoznak, szerintük a jelenség tönkre teheti a filmipart.

Kázmér és Huba

...és az őszinte együttérzés.