Egy éven belül lesz magyar lézerfegyver a miniszter szerint

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter egy katonai bemutatón vett részt, ahol magyar fejlesztők mutatták be új eszközeiket. Ezek között felderítő és harci drónok, valamint újfajta katonai elemózsiák is szerepeltek.

A szemlén bemutatták egy ellenséges drón lézeres megsemmisítését. Ruszin-Szendi arról beszélt, hogy egy éven belül a Magyar Honvédség is használatba veheti az ehhez használt lézerfegyvert.

Az ukrajnai háborúban főszerepet játszanak a drónok. Ezért minden hadsereg éberen figyel és igyekszik tanulni az eseményekből. A drónhadviselés egyik jellemzője, hogy az olcsó és tömegesen bevethető eszközök ellen a hagyományos légvédelem nem működik, mert tízszer annyiba kerül egy rakéta, mint az ellenséges célpont. Ennek egyik megoldása a lézer, amely olcsóbban tüzel nemcsak a rakétáknál, de a gépágyúknál is. A másik pedig a még kisebb ellendrónok alkalmazása.

A bemutatón szárazföldi robotok is megjelentek, a kiemelt képen egy ilyen látható.

Fotó: Magyar Honvédség

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Előző cikk

Szép jó reggelt!

Közelednek a haláli ünnepek.

Hová tűnt a KALAP?

Valaha nem volt férfi a férfi kalap nélkül. Ma már szinte nevetség tárgya. Mi történt?

A nagytestű kutyák rövidebb ideig élnek, mint a kisebbek

Genetikai okokból él rövidebb ideig például egy német dog, mint egy tacskó.