Egy hároméves fiú szerzett hivatalos minősítést a sakkvilágban

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Egy hároméves indiai fiúról, Sarvagya Singh Kushwaháról beszélt a napokban a sakkvilág. A fiú még olvasni sem tud, de ő lett a sakktörténelem legfiatalabb játékosa, aki hivatalos minősítést kapott. Ez azt jelenti, hogy bekerült a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) nyilvántartásába. Ezt úgy lehet elérni, ha egy játékos legyőz egy másik, már minősítéssel rendelkező sakkozót.

Az indiai fiú megugrotta ezt a kihívást és az elmúlt hónapokban sorban győzte le az ellenfeleit. A mindössze három éves, hét hónapos fiú Sagarban született. Túlzás lenne azt írni, hogy a sakk iránti érdeklődése már kicsi korában kezdődött, hiszen még mindig kicsi. De a szülei – hogy a fiuk ne a képernyő előtt ücsörögjön – már hamar azt szerették volna, ha belekóstol néhány hobbiba.

Egy honfitársa rekordját döntötte meg

A fiút először harcművészetre íratták be, de ő inkább a közelben lévő sakkakadémiára szeretett volna menni. Néhány napon belül az edző észrevette, hogy mennyire ügyes. Megtanította neki az alapokat, ő pedig szivacsként szívta magába a tudást. Apja, Siddharth elmondja, hogy miután felismerték tehetségét, teljes mértékben támogatták és olyan otthoni környezetet teremtettek, amely elősegítette a haladását.

Sarvagya Singh Kushwaha. Fotó: Indian Chessbase/Facebook

A fiú azóta is állandóan tanul, akár napi öt órát is sakkozik. Szeptemberben, októberben és novemberben is nyert egy-egy fontos versenyt, utóbbin szerezte meg a hivatalos minősítést, amellyel világrekordot döntött.

De mi az a minősítés? Egy olyan pontszám, amely a sakkjátékos teljesítménye alapján méri az erejét, de ez nem azonos a rangsorolással. A világelső Magnus Carlsen a gyors sakkban a legjobb, 2824-es minősítéssel. Az indiai fiú 1572-es minősítéssel rendelkezik. Ezzel megdöntötte honfitársa, Anish Sarkar korábbi rekordját, aki hároméves, nyolc hónapos és 19 napos volt, amikor tavaly novemberben elérte ezt a mérföldkövet.

Miért népszerű a sakk Indiában?

India a sakkzsenik fellegvárának számít. Nem csoda, hiszen maga a játék is ott született. A sakk első változata i. sz. 600-ban alakult ki, és csaturangának hívták. Egyszerűbb volt, mint a mai sakk. Európába arab közvetítéssel került, és ez a változat már sokkal jobban hasonlít a játék ma ismert változatára.

Sarvagya Singh Kushwahá rekordját az edzője, a családja támogatása és a veleszületett tehetsége együtt tette lehetővé. „Nagy büszkeség és megtiszteltetés számunkra, hogy fiunk a világ legfiatalabb sakkozója lett, aki FIDE-ranglistán szerepel” – nyilatkozta Kushwaha édesapja.

Sarvagya Singh Kushwaha. Fotó: Zust TV India/Facebook

A kisfiú most nagy célokat tűzött ki maga elé: például szeretne részt venni nemzetközi versenyeken, megszerezni néhány nagy címet. Ezeket a címeket a sakkszervezet osztja jelentős versenyeredmények, minősítések alapján. Ha valaki eleget és elég jól versenyzett, sakknagymester lehet.

A legfiatalabb sakknagymester jelenleg Abhimanyu Mishra, egy amerikai fiú, aki 2021-ben, 12 éves, 4 hónapos és 25 napos korában szerezte meg a címet. 1994-ben minden idők legfiatalabb nemzetközi nagymestere Lékó Péter magyar sakkozó lett 14 évesen.

Manapság a legjobb magyar sakkozó a szupernagymester Rapport Richárd, aki a világranglista élmezőnyében van. És ha már itt járunk, ne felejtsük el Polgár Juditot, aki a világ valaha volt legerősebb női sakkozója, és világelső volt, amíg vissza nem vonult a versenyzéstől.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Itt a Mikulás, illetve Télapó

Minden, amit róla tudni kell.

Jó reggelt!

Mit hozott a Mikulás?

Hitel a fővárosnak, hiteles aláírások, vöröspandák – híradó

És még: tesztelik a drága vasútvonalat, Polipka előkerült, már több mint négyezer cikket olvashattok a Kispolgáron.