Egy humanoid robot is játszik a Vörösmarty Színház egyik darabjában

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Színháztörténeti esemény helyszíne lesz a székesfehérvári Vörösmarty Színház, ahol először lép a világot jelentő deszkákra egy humanoid robot. Neve is van neki,

Huba.

Fotó: Vörösmarty Színház

A színház Térey János A Nibelung lakópark című drámáját mutatja be, Huba pedig az egyik kulcsfigurája lesz az előadásnak. A robot nem beszél és nem utánozza az emberi érzelmeket, de a színészekkel együtt a történet részévé válik, hogy elgondolkodtassa a nézőket arról, mit tekintünk élőnek, akár emberinek egy színpadi helyzetben.

A darab rendezője, Szikora János azt mondta, Huba nemcsak karaktert játszik. Azokat a kérdéseket is feszegeti, hogy mit jelent embernek lenni a mesterséges intelligencia korában, hogy hol húzódik a határ a gép és az ember között.

Már korábban is kísérleteztek azzal a világon, hogyan lehetne robotokat a színpadra vinni, például Japánban vagy Németországban, de ott nem voltak aktív szereplői az előadásoknak, csak amolyan látványosságként voltak jelen.

(Színház Online)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Megvan, miért zsibbad az ujjunk, ha sokat mobilozunk

Egyre nagyobbak és nehezebbek a telefonok, és túl sokat is használjuk, ennek a kisujjunk a legnagyobb elszenvedője.

A hét műtárgya: egy lemezborító

Amihez Victor Vasarely képét használták fel.

Megint összement egy csomó termék

Támad a zsugorinfláció.