Május 19-én délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész. A hírt társulata, a Nézőművészeti Kft. közölte. A színész 64 éves volt, hogy mi okozta a halálát, azt egyelőre nem tudni.
Scherer eredetileg építőmérnökként végzett, 22 évesen azonban beszippantotta a színház és az Arvisura Színházi Társulat tagja lett. Tíz évet töltött ott, 1996-ban színész oklevelet kapott. Egyszer azt mondta magáról: „a mérnökök között az egyik legjobb színész vagyok”.
A Bárka Színház alapítótagja volt, majd a Krétakörben játszott. 2009-től kezdve haláláig a Nézőművészeti társulatában dolgozott. Sokat rendezett és szinkronizált.
Igazán ismertté Jancsó Miklós filmjei tették. Scherer a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmben Pepét alakította, akinek neve összeforrt szereplőtársáéval, Kapával, vagyis Mucsi Zoltánnal.
Az elmúlt évtizedben kereskedelmi tévés sorozatokban (Apatigris, Mellékhatás), illetve nagyjátékfilmekben (Szenvedélyes nők, Szia, Életem!, Valami Amerika 3.) tűnt fel, élete során több díjat is nyert.
Kiemelt kép: szmo.hu/YouTube


