Elítéltek két brit férfit, akik kivágtak egy híres, 200 éves platánfát

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

2023 szeptemberében rettenetes csalódást érte a briteket. Két férfi kivágta az Egyesült Királyság egyik leghíresebb fáját. A fa több mint 200 évig állt őrt a brit rómaiak által épített Hadrianus-falnál. Ezt körülbelül 1900 évvel ezelőtt építették határvédelmi célból.

Az észak-angliai Northumberland Nemzeti Parkban található platánfát világszerte ismerik, ugyanis benne volt a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című filmben is.

Fotó: Wikipedia

A két férfi éjszaka közel 50 kilométert vezetett, hogy eljusson a fához. Míg az egyikük kivágta azt (mindössze három perc alatt), a másik filmezte az akciót. Ezzel közel 300 millió forint értékű kárt okoztak.

A férfiak barátok voltak, és tapasztaltak a favágásban – bár a per kezdete óta nagyon összevesztek. Úgy tűnik, nagy örömmel vágták ki a fát, arról ugyanis fényképeket is készítettek, amikkel később egymás között viccelődtek.

A kivágott fa. Fotó: Wikipedia

Hogy miért semmisítették meg a fát, és ezzel a történelmi örökséget, arra nem tudtak magyarázatot adni. A két férfit a bíróság még csak most ítélte el, de egyikük már tavaly év vége óta őrizetben van. Hogy milyen büntetést kapnak, az csak júliusban derül ki. (CNN)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Ismerd meg Gumbus-t, a világ egyik legfurább macskáját

Egy gülü szemű fogatlan cica is lehet gyönyörű!

Mi az az anorexia?

Az egészség az első, és ehhez néhány dolgot fontos tisztázni.

Két méter feletti harcsákat fognak a Tiszában

Kuttyogatással sikerült lépre csalni.